Sötét mód ikon
2026 június 13
Borús napot zártak a nyugat-európai tőzsdék

Borús napot zártak a nyugat-európai tőzsdék

Bár Ázsiában kedvező hangulatban zárt a tőzsde, az európai részvénypiac ezt nem tudta kihasználni. A FTSE-100 délelőtt gyengült, csak délutánra állt meg a zuhanás, a CAC-40 vegyesen mozgott napközben, de végig negatív tartományban maradt, a DAX-30 délelőtt 11 órakor volt a csúcson, de onnan hamar visszaesett, és egészen a kereskedés utolsó percéig kérdéses volt, hogy hogyan fejezi be a napot.

Estek az olajrészvények

A nap vesztesei az olajipari cégek papírjai voltak. A Royal Dutch Shell, a Total és a Repsol részvényei mind gyengültek, és az olajár is csökkent. A legnagyobb esést a brit BG Group Plc részvényei szenvedték el a szektorban, 5,6 százalékos eséssel. A WTI hordónkénti ára októberi szállításra 0,69 százalék veszteséggel 109,77 dollárra csökkent, a Brent hordónkénti ára 1,4 százalékkal 114,5 dollárra esett.

Az olajár esését az elemzők azzal magyarázták a Reuters hírügynökségnek, hogy mérséklődött az esélye az amerikai beavatkozásnak Szíriában, illetve, hogy a piacok kezdenek hozzászokni a mostani helyzethez. Az olajipari cégek augusztus közepe óta a piaci átlag felett teljesítettek, ezért a befektetők ma a részvényeladásokkal realizálták a profitokat, ami természetesen lejjebb vitte a részvények tőzsdei értékét.

Marad a kockázatkerülő üzemmód

A következő napokra a piaci elemzők a kockázatkerülő magatartást tartják valószínűnek. Ez mindaddig nem fog változni, ameddig a Közel-Keleten tartósan nem javul a helyzet, illetve ameddig nem válik egyértelművé, hogy az amerikai Federal Reserve milyen módosításokat hajt majd végre a kötvényvásárlási programján.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,65 százalékkal, az S&P 500-as 0,62 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,82 százalékkal volt az előző záró fölött.

 

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.