
Borús hetet zártak az európai tőzsdék
Rossz híreket kaptak a befektetők
A majdnem egész heti gyengélkedés pénteken súlyosbodott, miután az amerikai pénzügyminiszter sürgetése dacára sem oszlott a bizonytalanság Görögország adósságrendezése körül, az Európai Központi Bank (EKB) friss statisztikájából pedig kiderült, hogy az euróövezetben áprilisban megint nem nőtt a magánszektor kölcsönfelvétele éves egybevetésben.
Eszerint csak átmeneti volt a márciusi halvány növekedés, amely táplálta ugyan a bizalmat, hogy az EKB töretlenül folytatja majd mennyiségi enyhítését, ám kétségeket ébresztett az euróövezet gazdasági jövője felől.
A délután megjelent második hivatalos becslésből ráadásul az is kiderült, hogy az amerikai gazdaság visszaesett az első negyedévben, az áprilisi első becslésben jelzett szerény növekedés helyett. Így az euróövezeti aggodalmak közepette is az euró lassan, de biztosan tovább erősödött a dollárral szemben, ami szintén ártott a részvénypiacoknak. Ehhez hozzájárultak mértékadó euróövezeti tisztségviselők nyilatkozatai arról, hogy Görögország esetleges kiválása a valutaunióból a vártnál jóval kevésbé rázná meg a térséget.
Estek a vezető indexek
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,80 százalékos romlással 6984,43 ponton zárt, 6,37 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Frankfurtban a DAX-30 2,26 százalékos mínusszal 11 413,82 ponton végzett, 16,40 százalékkal magasabban, mint múlt év végén.
Párizsban a CAC-40 2,53 százalékkal 5007,89 pontra gyengült, 17,21 százalékkal meghaladva az év végit.
A zürichi SMI 1,67 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 1,05 százalékot, a madridi IBEX-35 1,45 százalékot, az athéni ASE 1,44 százalékot vesztett.
Varsóban a WIG-20 0,14 százalékkal 2437,81 pontra fogyott, a Mol 0,68 százalékkal 197,00 zlotyra esett.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,08 pontos, 0,30 százalékos csökkenéssel, 22 378,74 ponton zárt pénteken.
Csökkennek az árfolyamok Amerikában
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,53 százalékkal, az S&P 500-as 0,42 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,30 százalékkal volt az előző záróértéke alatt.
Erősödött az euró, emelkedett az olajár
Az euró, 1,10 dollár alatt, 0,26 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint csütörtök este. Svájci frankban, 1,03 frank felett, 0,07 százalékkal került többe.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 64,82 dollár volt, 2,24 dolláros napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 22,75 dollárral 594,00 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0692 dollárral 2,0543 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.
Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1189,25 dollár volt a csütörtök esti 1189,35 dollár után azonnali szállításra Londonban.