2024 április 16

BÉT – Csökkent a forgalom és a BUX a héten

Már hétfőn csökkenéssel zárt a BUX. Az elemzők szerint a befektetők még értékelték az előző hét eseményeit. Kedden is tovább esett a magyar részvényindex. A szakértők szerint az árfolyamok alakulását kedden nem befolyásolták különösebb hírek, hanem a piac természetéből adódóan indult el a csökkenés. A szerdai további esésre azt a magyarázatot adták az elemzők, hogy korrekciós szakaszhoz ért a BÉT, miután a fejlett piacokhoz képest gyengébben teljesítettek a fejlődő piacok, és a magyar börze is alulteljesített. Viszont úgy vélték, a hét második felében emelkedhet a BUX. Csütörtökön a további esésre úgy reagáltak a szakértők, hogy olyan nemzetközi vagy hazai hírek nem érkeztek, amelyek érdemben megmozgatták volna a piacokat. A csökkenést ezért korrekciónak tartották az elmúlt időszak jelentősebb erősödése után. A hét utolsó munkanapján is enyhén esett a BUX. Az elemzők megjegyezték, hogy a nyugat-európai börzék annyival emelkedtek, amennyivel a magyar csökkent. A BUX fordított reagálását annak tulajdonították, hogy a Mol nagyobbat esett amiatt, hogy az OTP-be vitték át a pénzüket a befektetők.

A BÉT részvényindexe, a BUX egy hét alatt 475,19 ponttal, 2,49 százalékkal esett, 18.637,15 ponton zárta a hetet. A forgalom is csökkent az előző heti emelkedés után, 45,17 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon az előző heti 66,09 milliárd forint után. A kis- és közepes kapitalizációjú részvények mutatója, a BUMIX 8 ponttal, 0,7 százalékkal 1102,60 pontra emelkedett.

Az OTP részvény egy hét alatt 5,5 százalékkal, 222 forinttal esett, 3.866 forinton zárt pénteken.

A Mol részvény árfolyama 3,8 százalékkal, 125 forinttal, 18.315 forintra gyengült.

A Magyar Telekom részvény 2,1 százalékkal, 9 forinttal erősödött, 428 forintra nőtt az árfolyama.

A gyógyszeripari részvények közül a Richter 0,5 százalékkal, 215 forinttal erősödött, 39.525 forinton fejezte be a hetet. Az Egis árfolyama 0,6 százalékkal, 116 forinttal 17.766 forintra nőtt.