2024 július 23

Bepánikoltak a piacon a befektetők

Röviddel 13 óra után a dollár 38,86 rubelt ért, ami 0,97 százalékos rubelgyengülés a csütörtök késő esti jegyzéshez képest. Dél körül történelmi csúcson állt a dollár, 38,97 rubelt ért. A rubel 13 óra körül 0,87 százalékos veszteségen állt az euróhoz képest, ekkor 1 eurót 49,52 rubelen jegyeztek. A rubelgyengülést a szakértők elsősorban arra vezetik vissza, hogy megnőtt a cégek devizakereslete esedékessé vált külföldi adósságaik visszafizetése miatt.

Pénteken napközben Moszkvában a dollárban jegyzett részvények árfolyamát tükröző RTS-index 1,94 százalék, a likvidebb rubelkereskedésű MICEX-tőzsdemutató 0,51 százalék gyengülést jelzett.

Ugyanekkor héthavi csúcsra emelkedett az 5 éves ukrán CDS-árazás. Ukrajna hitelkockázati biztosítása (CDS) 25 bázisponttal 1298 bázispontra nőtt.

Elemzők ezt azokkal a félelmekkel indokolták, hogy Oroszország esetleg azzal a követeléssel áll elő, miszerint Ukrajna egy összegben, azonnal fizesse vissza még az előző elnök, Viktor Janukovics ideje alatt Kijev által kibocsátott és Moszkva által felvásárolt 3 milliárd dollárnyi kötvényt.

A találgatás azután látott napvilágot, hogy Jurij Kolobov akkori ukrán pénzügyminiszter ellen bűnvádi eljárás indult hivatali visszaélés gyanújával, illetve azzal az indokkal, hogy az Oroszországnak történt kötvényeladással megsértette a költségvetési törvényt. Egyes megfigyelők szerint Ukrajna esetleg így próbál kitérni az elől, hogy rendeznie kelljen kötvényadósságát.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]