Sötét mód ikon
2026 június 08
Belendült Európa

Belendült Európa

Megnyugodtak a piacok a görög fejleményektől

Az európai gyűjtőmutató háromheti csúcsot ért el napközben. Második napja tartott a tőzsdei előretörés, habár a lendület kedden már lassult. Bizonyosnak látszik, hogy Görögország megkapja nemzetközi mentőprogramja utolsó részletét, ezzel elhárul a közvetlen csődveszély. Ám a héten esedékes végső tárgyalások előtt ismét óvatosság érezhető, az elemzők már most Görögország további hitelszükségletét is emlegetik.

Támogatta viszont a részvénypiacot, hogy az euróövezeti magángazdaság júniusi teljesítményéről megjelent előzetes adatok a vártnál jobb, sokéves csúcsütemű fejlődést jeleztek. Segített az is, hogy az euró hirtelen meggyengült, kétheti mélypontra esett a dollárral szemben. Ezt főleg a befektetői hangulat szélsőségei okozták.

A legóvatosabb befektetők megint a dollár oltalmát keresték, miközben a bátrabbak fordítva, kockázatos valutákra váltják az eurót, hogy bevásárolhassanak a görög megoldás reményében vonzóbbá vált, nagyobb hozamú feltörekvő piaci eszközökből. A dollárt táplálták a friss, rekorderős amerikai lakásértékesítési adatok is. Ezek fényét később tompította az amerikai feldolgozóipar júniusi lassulásáról érkezett felmérés, de ez csak a részvénypiacokat fékezte késő délután.

Az indexek alakulása

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,13 százalékos javulással 6834,87 ponton zárt, 4,09 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

A tengerentúli helyzet
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,05 százalékkal, az S&P 500-as 0,14 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,20 százalékkal volt az előző záróértéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 0,72 százalékos többlettel 11 542,54 ponton végzett, 17,71 százalékkal magasabban, mint múlt év végén.

Párizsban a CAC-40 1,18 százalékkal 5057,68 pontra erősödött, 18,37 százalékkal meghaladva az év végit.

A zürichi SMI 1,29 százalékot, a milánói FTSE MIB-40 0,35 százalékot, a madridi IBEX-35 0,30 százalékot, az athéni ASE 6,11 százalékot nyert.

Varsóban a WIG-20 0,38 százalékkal 2341,26 pontra fogyott, de a Mol 0,62 százalékkal 194,30 zlotyra drágult.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 223,91 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 21 999,31 ponton zárt kedden.

Kevesebbet ér az euró és az arany is

Az euró, 1,12 dollár alatt, 1,43 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint hétfő este. Svájci frankban, 1,04 frank felett, 0,06 százalékkal került kevesebbe.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 64,16 dollár volt, 82 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 14,00 dollárral 584,25 dollárra, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0381 dollárral 2,0678 dollárra nőtt az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1177,76 dollár volt a péntek esti 1184,62 dollár után azonnali szállításra Londonban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.