Sötét mód ikon
2026 július 23
Bejött a váltás a Masterplastnál

Bejött a váltás a Masterplastnál

A múlt évben 81,3 millió eurós bevételt ért el a Masterplast Nyrt., ez 5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, míg a társaság – egyszeri bevételt is tartalmazó – adózott nyeresége 1,2 millió euró volt. Az év közepétől jelentős fordulat állt be a cég működési eredményében, a Masterplast fél millió eurós első féléves EBITDA eredmény után több mint ötszörös, 2,6 millió euró eredményt termelt a második félévben.

Év közben váltott a cég

„A tavalyi pozitív eredményekben meghatározó szerepet játszott, hogy az év közepén az iparági előrejelzéseket figyelembe véve átalakítottuk kereskedelempolitikánkat. A változtatások célja a kereskedelmi árrés növelése, a szállítási költségek csökkentése, az eredménytermelés fokozása volt. A módosított kereskedelempolitika alapján vállalatunk a homlokzati hőszigetelő rendszer és elemeinek értékesítésén túl a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek értékesítésére helyezte a hangsúlyt. A váltás hatásai 2013. második félévében már érezhetőek voltak” – mondta el Tibor Dávid.

masterplast 121105Várják az iparági javulást

A piaci körülményekhez alkalmazkodva a társaság további szerkezetátalakítási, költség-racionalizálási intézkedéseket léptetett életbe a múlt év végén, melynek hatásai az idén válnak érzékelhetővé. „A tavaly meghozott intézkedések magasabb árrést, hatékonyabb működést, fenntartható javuló eredménytermelő képességet biztosítanak a Masterplast számára az iparági környezet javulásáig. A káli gyártóbázisunkon a múlt évben átadott üvegszövetgyár az idén a tervek szerint már teljes kapacitással termel, ami jó alapot kínál az export növeléséhez. További számottevő bevétel bővülést hozhat, hogy társaságunk megszerezte a termékei kanadai forgalmazásához szükséges engedélyeket, így az egész észak-amerikai piac megnyílik a Masterplast előtt” – tette hozzá a Masterplast Nyrt. vezérigazgatója.

A társaság az ukrajnai EPS és porkeverék gyártás-beruházást felfüggesztette az év végén élesedő belpolitikai helyzetre való tekintettel. Ugyanakkor a beruházás szervezési, engedélyeztetési feladatai tovább folynak, készülve egy estleges 2014-es gyártásindításra. A fejlesztés befejezéséhez szükséges költséges technológia-telepítési és építés-szerelési munkákat a politikai, piaci helyzet függvényében indítja újra a cég.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.