Az ifo gazdaságkutató intézet elemzése szerint a német ipar 2013-ban 57 milliárd eurót invesztált, nominális és reálértékben egyaránt 3 százalékkal többet, mint 2012-ben. A felmérésbe bevont vállalatok tervei alapján a német ipar 2014-ben a 2013-ashoz képest nominális értékben kilenc százalékkal, reálértékben nyolc százalékkal magasabb összeget ruház majd be.
Számottevő ugrásra készül a gyógyszeripar
A feldolgozóipari vállalatoknak 66 százaléka tervez többet és 30 százaléka kevesebbet beruházni mint 2013-ban. A fennmaradó négy százalék az előző évivel megegyező új beruházást tervez az idén.
Tavaly a fogyasztási cikkeket termelő, többségében középméretű feldolgozóipari vállalatok növelték új beruházásaikat a legnagyobb mértékben. A kisvállalatok jellemzően felfelé módosították beruházási terveiket az év folyamán, míg a nagyvállalatok többségükben nem voltak képesek teljes egészében megvalósítani beruházási terveiket.
Beruházási költségkeretüket az idén a legnagyobb mértékben, több mint tíz százalékkal a tőkejavakat előállító feldolgozóipari vállalatok tervezik növelni. A félkész termékeket és a fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok nyolc és kilenc százalékos beruházás-növelést terveznek az idén. A bányaipari vállalatok hat százalékkal kevesebbet terveznek beruházásokra fordítani, mint tavaly.
Az idén a legtöbb gazdasági ágazat növelni tervezi új beruházásait. A legnagyobb mértéken, mintegy 20 százalékkal a gyógyszeripar. A beruházási kiadásaikat 2012-ben és 2013-an egyaránt jelentős mértékben visszafogó adatfeldolgozó berendezéseket és elektronikai, optikai cikkeket gyártó vállalatok szintén 20 százalék közeli mértékben tervezik növelni új beruházásaikat az idén. Az ágazat vállalatai az ifo legutóbbi üzleti felmérésében már kapacitáskihasználtságuk jelentős növekedéséről számoltak be.
Biztató tervek a járműiparban és a fémipari cégeknél
Az autógyártók és a járműipari beszállítók az idén új tőkeberuházásainak 10 százalékos növelésére készül. A visszafogott 2013-as év után a fémipari, egyéb járműipari, repülőgép és űrtechnikai vállalatok, valamint a hajóépítők is 15 százalékos mértékben tervezik növelni új beruházásaikat.
A felmérést a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) 2013 negyedik negyedévében végezte el a német feldolgozóipari termelés 48 százalékát adó 2500 német vállalat körében.