A londoni FTSE-100 index 32-36 ponttal (0,51 százalékkal), a frankfurti DAX-30 mutató 34-39 ponttal (0,45 százalékkal), a párizsi CAC-40 pedig 18-20 ponttal (0,47) nőhet nyitás után. A befektetői hangulat óvatosan derűlátó, miután a washingtoni szenátus republikánus és demokrata párti vezetői hétfőn úgy nyilatkoztak, elérhető közelségbe került a megállapodás az amerikai államadósság limitjének megemeléséről és a két hete nem működő szövetségi kormányzati intézmények újraindításáról.
Elemzők szerint valószínűnek tűnik, hogy hamarosan bejelentenek egy átmeneti időre – hírek szerint 2014 február közepéig – szóló megállapodást. „Bármelyik pillanatban megszülethet az egyezség” – mondta Kit Juckes, a Société Générale stratégája. A befektetők egyre inkább bíznak a megállapodásban pusztán amiatt, hogy az eddigi hangzatos retorika helyett párbeszéd folyik – mutatott rá egy másik piaci elemző.
Hétfőn vegyesen zártak a főbb nyugat-európai részvényindexek. Az FTSE-100 20,46 ponttal 0,32 százalékkal 6507,65 pontra emelkedett, a frankfurti DAX index 1,02 ponttal, 0,01 százalékkal 8723,81 pontra csökkent, a CAC-40 index pedig 1,82 ponttal, 0,04 százalékkal 4221,80 pontra javított.