2024 április 20

Baljóslatú az euróövezet gazdasági adata

A londoni Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett, a feldolgozóipar és a szolgáltatási szektor állapotát jelző előzetes összetett beszerzői menedzser index (PMI) 46,5 pontra csökkent a februári 47,9-ről.

A Reuters által megkérdezett elemzők azt várták, hogy az index 48,2 pontra emelkedik. A feldolgozóipari alindex a februári 47,9 pontról 46,6 pontra, a szolgáltatási alindex pedig 47,9 pontról 46,5 pontra esett. A PMI 50 pont alatt csökkenést, fölötte növekedést jelez.

A szakértők a jövőt tekintve különösen baljóslatúnak tartják, hogy a megkérdezett vállalatvezetők többségének válasza a ciprusi válság kirobbanása előtt érkezett be, így a PMI-ben ennek a hatása még nem is tükröződik.

„Jó okunk van azt hinni, hogy a héten beérkező adatok alapján még sötétebb lesz a kép. (…) Valóban csekély a remény arra, hogy a második félévben fordulat következik be, sőt valószínűbb, hogy fokozódik a gazdaság gyengélkedése” – mondta Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza.

A gazdaságkutató arra számít, hogy az euróövezet összesített hazai összterméke (GDP) az első negyedévben 0,3 százalékkal zsugorodik (2012 második negyede óta megszakítás nélkül). A Reuters által megkérdezett elemzők csak 0,1 százalékos csökkenést prognosztizáltak, a második negyedévre pedig már szerény növekedést jeleztek előre, de kizárólag a német gazdaság erejére alapozva, amelyen azonban szintén a fáradtság jelei mutatkoznak.