Egyelőre cégeknek ajánlják csak
A közelgő riói olimpiát részben 8K technológiával fogják felvenni, és aki elég gazdag hozzá, hogy vegyen egy 8K-s TV-t is, akkor az az olimpia körülbelül 130 óráját élvezheti ebben a felbontásban – áll a The Verge cikkében.
8K-s felbontás
A Full HD-nál nyolcszor nagyobb felbontás, amely 7680×4320 képpontos, vagyis 32 megapixeles felbontással rendelkezik. Kamera és televízió is van belőle. Szeptemberben a Sharp rukkolt elő vele először, és ára 16 millió japán jen, majdnem 38 millió forint.
A nyitó és záróünnepséget, és a legnépszerűbb versenyszámokból, mint például az úszás, párat fognak felvenni ezzel a technológiával. A hangélményt is ütősnek ígérték, 3D-s 22.2 csatornás surround hangzás lesz.
Élesben próbálják ki
Jelenleg elmondható, hogy nagyjából még senkinek sincs ilyen televíziója; a Sharp egyike azon kevés cégeknek a piacon, akik ezzel foglalkoznak, azonban az ára miatt még elég nehéz eladni. Tehát tényleg az olimpia lesz a 8K technológia próbaüzeme, ahol a nézők ebben az eszméletlen felbontásban nézhetik a játékokat.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Szerencsére sokan közülünk képesek lesznek kihasználni a VR felvételeket, amiket a játékok során zsákmányolnak. Elsősorban a legnépszerűbb pillanatokat fogják felvenni, és követhető lesz élőben, vagy az időeltolódás miatt akár felvételről is. Azt még nem tudni, ki foglalkozik a virtuális valóság oldalával, vagy hol lehet majd nézni, de remélhetőleg megoldják ezt a kérdést.
Körülbelül 7000 órányi videót fognak rögzíteni, és a riói játékokon folytatják a 4K-s technológia, és a HDR tesztelését. Csak nehogy azt gondold, hogy otthon majd ilyen felbontásban nézheted, ugyanis az olimpiát Full HD-ban közvetítik majd.