Sötét mód ikon
2026 június 14
Az izraeli-palesztin megbékélésért imádkoztak Betlehemben

Az izraeli-palesztin megbékélésért imádkoztak Betlehemben

„Csak a szentföldi igazság és béke állíthatja helyre az egyensúlyt és a stabilitást a térségben és a világon” – mondta a palesztin születésű pátriárka a zsúfolásig megtelt Szent Katalin-templomban, a Születés temploma ferences altemplomában.

Az idén különös jelentősége volt ennek misének, mert Jézus születésének hagyomány szerinti helye június óta a világörökség részeként fogadja a turistákat és a keresztény zarándokokat.

„Erről a szent helyről arra kérem a politikusokat és a jó szándékú embereket, hogy állhatatosan munkálkodjanak a békéért és a megbékélésért itt a Közel-Keleten és az egész világon” – mondta a latin pátriárka.

A hívőket arra kérte, hogy imádkozzanak a polgárháború dúlta Szíriában élőkért, valamint az egyiptomiakért, „akik a nemzeti egyetértésért, a szabadságért és az egyenlőségért küzdenek”.

Az éjféli misén ott volt Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke és Nasszer Dzsaude jordániai külügyminiszter is. Tuál beszédében dicsérte az erőszakmentességért, a békéért és az igazságért küzdőket.

„Erőfeszítéseik eredménye Palesztina elfogadása nem tagállami megfigyelő államként az ENSZ-ben. Ennek az elismerésnek mindenki számára békét és biztonságot hozó, meghatározó lépésnek kell lennie” – tette hozzá.

A misét megelőzően szenteste a világ minden részéből érkező keresztény zarándokok, egyenruhás cserkészek Ciszjordániából és ünneplő helybeliek üdvözölték Tuált a Születés temploma előtti téren, miután hagyományos menete élén megérkezett Jeruzsálemből.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.