Sötét mód ikon
2026 június 13
Az EU pumpálja a szociális vállalkozásokat

Az EU pumpálja a szociális vállalkozásokat

A Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara által szervezett Új utakon – Szociális gazdaság nemzetközi konferencián Andor László az uniós biztos kifejtette: az Európai Bizottság már több javaslattervet dolgozott ki az Európában tevékenykedő szociális vállalkozások finanszírozásának ösztönzésére és a forrásokhoz való hozzáférés elősegítésére.

Ezt a példát követve a nemzeti kormányoknak és a helyi önkormányzatoknak is szükséges kidolgozni a saját szociális kezdeményezéseiket – fogalmazott Andor László. Az ilyen jellegű elképzelések megvalósításához az Európa Bizottság szakmai és anyagi segítséget nyújt – utalt az uniós biztos az Európai Szociális Alapból nyújtható támogatásokra.

A szociális vállalkozások magyarországi helyzetével kapcsolatban Andor László elmondta, az ilyen társaságok alapítását nagyban megkönnyíti az idén áprilisban módosított szövetkezeti törvény. A szakértők egyetértenek abban – folytatta – , hogy ezek a szövetkezetek a közfoglalkoztatásból való kimeneti útnak, azaz a valós munkaerőpiacra való kilépés következő lépcsőfokának tekinthetők.

Jelenleg közel 300 szociális szövetkezet működik Magyarországon, tevékenységi köreik a mezőgazdaság, az állattartás, a gyógynövény- és gombagyűjtés, a kisipar, a hagyományos szakmák újjáélesztése, vagy a háztartási segítség – mondta Andor László. Ezeket a szövetkezeteket hazai forrásból mintegy 3 milliárd, a TÁMOP forrásokból pedig közel 15 milliárd forintból tudják támogatni.

Andor László ugyanakkor megjegyezte: utóbbi keretösszeg közvetlen mezőgazdasági támogatásra nem fordítható. Amennyiben a szövetkezet alapszabályban rögzítve nonprofit módon tevékenykedik, vagy közhasznú szervezet, akkor ezek a támogatások 100 százalék támogatással adhatóak – tette hozzá a szociális ügyekért és foglalkoztatásért felelős uniós.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.