Sötét mód ikon
2026 június 29
Az egészségügy népszerűsítése a cél

Az egészségügy népszerűsítése a cél

Páva Hanna szombaton a Lille-ben október 2. és 5. között megrendezett a szakmák Európa-bajnokságán nyilatkozott. Az eseményen 16 szakmában 22 magyar versenyző is összeméri tudását európai kollégáival.

Az első alkalom

Páva Hanna hangsúlyozta, hogy az idei az első alkalom, amikor Magyarország az ápolás és gondozás kategóriában versenyzőt indít.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a szakma presztízsének növelése szempontjából fontosnak tartották a versenyen való megjelenést. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve készítették elő a magyar részvételt ebben a kategóriában, a versenyzők egy kéthónapos speciális felkészítésen is átestek.

Páva Hanna kifejtette: Magyarországon az egészségügyben egyfajta humánerőforrás-krízis van: kevés az utánpótlás, a szakma elöregedik. Különösen igaz ez a szakápolóknál, ahol az 50 év felé közelít az átlagéletkor.

Szeretnék folytatni a béremelést

Emlékeztetett arra, hogy a már végrehajtott, kétlépcsős béremelés némileg segített mérsékelni a válságot és amennyire a költségvetési források engedik, szeretnék folytatni a béremelést.

Elmondta, hogy a duális képzés bevezetése előtt csak érettségi után lehetett ápolói, ápolói asszisztensi, valamint gyermekápolói végzettséget szerezni, de a 2013-2014-es tanévtől ezek a képzések visszakerültek a középiskolába, és mintegy 900-an már ilyen keretek között kezdték meg tanulmányaikat. Aki érettségi után még egy évet tanul, gyakorló ápoló lehet, ami azonnali elhelyezkedési lehetőséget jelent, vagyis a korábbiakhoz képest előbb tudnak belépni a munkaerő-piacra – hangsúlyozta a helyettes államtitkára.

Segítik a szakmai fejlődést

Páva Hanna kitért arra, hogy a tanulószerződés bevezetése szintén segítség a pálya népszerűsítésében, mivel a kórházakat is érdekeltté tette a tanulók foglalkoztatásában.

Szólt arról is, hogy az utóbbi években európai uniós forrásból több olyan továbbképzést, képzési programot indítottak, amelyek a szakdolgozók szakmai fejlődését segítette.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.