Sötét mód ikon
2026 július 25
Az Alföldi Tej is bekerült az illusztris körbe

Az Alföldi Tej is bekerült az illusztris körbe

Fejlesztési pénzeket is kaphatnak

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a megállapodás aláírásakor elmondta, hogy a magyar kormány a 60. stratégiai megállapodását írja alá a több mint 100 magyar termelő tulajdonában lévő tejtermelői csoporttal. Az Alföldi Tej Kft. a hatodik élelmiszeripari cég, amellyel ilyen megállapodást kötnek.

Közölte azt is, hogy azok a cégek, amelyekkel a kormány eddig stratégiai megállapodást kötött, 186 ezer embernek adnak munkát, és a megállapodások megkötése után eddig 13 500 új munkahelyet létesítettek. A magyar tejüzemek által feldolgozott nyersanyag a világ egyik legmagasabb színvonalú terméke, mindez azt mutatja, hogy van lehetőség a magyar élelmiszeriparban – jelentette ki.

Jelezte, hogy az élelmiszeripar a következő öt évben 300 milliárd forint fejlesztési forrást fog kapni: 200 milliárd forintot a vidékfejlesztési program forrásaiból, 100 milliárdot pedig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP). Az Alföldi Tej Kft. az elmúlt tíz évben 6 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre, a cég az ország tejtermelésének 26 százalékát adja – ismertette az államtitkár.

Piacvezető cég

Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a magyar termelői csoport számára kiemelt jelentőségű a megállapodás, amely tízéves munkájuk elismerése.

A tejtermelői csoport Hajdú-Bihar megyében 23 termelő taggal alakult meg 2003-ban, két évvel később pedig megvásárolták a felszámolás alatt álló székesfehérvári tejüzemet. Akkor a havi árbevétel 500 millió forint volt, jelenleg az üzem napi 600 ezer liter tejet képes feldolgozni, havi árbevétele pedig meghaladja a 3 milliárd forintot. A cég értékesítésből származó nettó árbevétele 2014-ben meghaladta a 40 milliárd forintot, a belföldi értékesítést 120 százalékkal tudták növelni az előző évhez képest, és Magyarországon piacvezetők lettek.

Közölte azt is, hogy a tulajdonosi kör az idén januárban döntött a debreceni feldolgozó üzem megvásárlásáról a FrieslandCampina Hungária Zrt.-től, az üzem napi 60 ezer liter feldolgozó kapacitású. A vállalatnak jelenleg 700 dolgozója van, amelyet tovább szeretnének bővíteni, és a jövőbeni terveik között szerepel a két üzem – debreceni és székesfehérvári – további fejlesztése, kapacitásbővítése – mondta az ügyvezető. A vállalat közvetve, az alapanyag-beszállítókkal együtt több mint 10 ezer embernek ad munkát – tette hozzá.

Kitért arra, hogy a megállapodás tartalmazza a társadalmi szerepvállalást is, amelynek az Alföldi Tej maradéktalanul eleget tesz: egyebek mellett feladatuknak tekintik a tej megkedveltetését, sporteseményeket támogatnak, továbbá az eltűnt gyermekek fotóinak közzétételét is vállalták a tejesdobozokon.

Magyar tulajdonban

A sajtóanyag szerint az Alföldi Tej Kft. éves felvásárlása meghaladja a 300 millió kilogrammot, így az ország legnagyobb tejfelvásárlója. A cég által forgalmazott termékek a friss tej, túró, tejszín, vaj, joghurt, kefir, tejföl, joghurtitalok.

Az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. magyarországi tejtermelők tulajdonában áll, a társaság 2003-ban alakult meg 23 taggal, 6,7 millió forint törzstőkével és 85 millió liter tejtermelő kapacitással Hajdú-Bihar megyében, debreceni központtal.

A cég honlapján olvasható tájékoztatás szerint a termelői csoport célja a tejtermelés jövedelmezőségének javítása, ennek érdekében pedig az alábbi feladatokat koordinálja: értékesítés, termelésszervezés és szaktanácsadás, beszerzés, feldolgozás.

Dinamikus növekedés

Az Alföldi Tej 2004-ben megvette az akkor csődbe jutott Parmalat Hungária Rt. székesfehérvári tejüzemét, 2015-ben pedig megvásárolta a FrieslandCampina Hungária Zrt. debreceni tejüzemét. Az utóbbiról az adásvételi szerződést április 16-án írták alá, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása után.

A cég mérleg szerinti nyeresége 405,3 millió forintot tett ki 2014-ben, vagyis csaknem duplájára nőtt a 2013-as, mintegy 205 millió forintról. Nettó árbevétele szintén nőtt tavaly, meghaladta a 40 milliárd forintot az előző évi 35,3 milliárd forint után. A társaság saját tőkéje a tavalyi év végén 7,2 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 4,8 milliárddal.

Az Alföldi Tej értékesítési bevételének egy részét külföldön realizálta 2014-ben. A legtöbbet Horvátországban, majd a tavaly új piacként megjelent Hollandia következik, utána pedig Anglia.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.