Az utánpótlásé a jövő
Fazekas Sándor a magyar agrárszakképzés patinás intézményében úgy fogalmazott: hazánkban az agrár- és élelmiszergazdaság további megerősítése elképzelhetetlen a megfelelő szakember-utánpótlás biztosítása nélkül.
Nagyon fontos, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét ráirányítsuk a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre. Az ágazat hazai és nemzetközi versenyképessége nagymértékben függ az azt megalapozó szaktudástól, kiemelten a szakképzés minőségétől – mondta.
A miniszter felidézte: a velencei intézmény 55 éve meghatározó szerepet tölt be a mezőgazdasági szakképzésben, öt éve pedig a Földművelésügyi Minisztérium szakképzési hálózatának része, amelybe mára már 62 iskola kapcsolódott be.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Stabilizálódott a létszám
Mint fogalmazott, összesen 20 ezer diák tanul a minisztérium fenntartásában lévő intézményekben. A mezőgazdaság növekedési pályára állt, ezt az is igazolja, hogy az agrárszakképző intézményekben tanulók létszáma stabilizálódott.
A 2017-18-as tanévben 7830 fiatalt sikerült beiskolázni, ami bíztató a jövőre nézve: a mezőgazdaság mára a tanulók számára perspektívát, megélhetést biztosít.
A Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium emeletráépítéssel bővült, amelynek köszönhetően javultak az oktató-nevelő munka körülményei. Az új szinten a már meglévő nyolc mellé további négy szaktantermet, valamint két csoportfoglalkozásokra alkalmas helyiséget, irodákat és más, a minőségi oktatást szolgáló termet alakítottak ki. Ennek köszönhetően a diákok immár a modern előírásoknak és elvárásoknak megfelelő környezetben tanulhatnak – soroltra az agrártárca vezetője.
Mint elmondta, a fejlődés nem áll meg, hiszen újabb pályázat keretében a velencei intézményben energetikai korszerűsítés zajlik majd, amely magába foglalja az összes épület fűtési rendszerének cseréjét, valamint a korszerű és költséghatékony energiagazdálkodást segítő napelemek beépítését.
A hozzávetőleg 280 millió forint értékű projekt munkálatai 2018 áprilisában kezdődnek és októberben fejeződnek be. Ezen kívül TAO pályázati forrásból egy kosárlabdacsarnok épül az iskola területén.