Az agárium várja a szerbek uniós csatlakozását
Ezért lenne előnyös nekünk is
A tárcavezető a sajtónak elmondta: Magyarország támogatja Szerbia Európai Unióhoz történő csatlakozását, ehhez pedig arra van szükség, hogy a nyugat-balkáni ország agrárpolitikáját összehangolják az uniós standardokkal. Hozzátette: ennek köszönhetően a szerbiai termelők is versenyképessé válhatnak, ami azért is fontos, mert sok délvidéki magyar számára a gazdálkodás jelenti a megélhetést.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Aláhúzta: a vajdasági élelmiszeripari termékek kiválóak, „és ezeket az értékeket fenn kell tartani és gyarapítani, hiszen megélhetést jelentenek”. Az integrációs folyamatban a jogharmonizáció mellett élelmiszerbiztonság területén tud tanácsokkal szolgálni Budapest – magyarázta Fazekas Sándor.
Más területeken is segíthetnek
Emellett az élelmiszerek ellenőrzését, a hatósági állatorvosi engedélyek beszerzését, a feliratozást, illetve a címkézést tartja fontosnak, mert a vásárlók így tudnak tájékozódni az adott országra jellemző termékekről. Rámutatott, hogy a magyar kormány az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) ösztöndíjait is biztosítja, ami segítséget nyújthat az agrárképzés és a szakképzés területén.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
„Így el lehet sajátítani azokat az ismereteket, amelyek lehetővé teszik, hogy valaki az unión belül eredményesen termeljen, illetve eligazodjon az EU agrártámogatási rendszerében” – magyarázta a tárcavezető.
Fazekas Sándor kiemelte, hogy Budapest a gazdákat szakmai tanácsadással is segíti, hogy be tudjanak kapcsolódni a Kárpát-medencei gazdasági térbe. Ehhez kapcsolódóan aláhúzta: fontos, hogy az újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron – amely a régió egyik legnagyobb mezőgazdasági seregszemléje – legyen magyar pavilon is. A magyar standot szombaton nyitja meg a miniszter.