Szabó Máté az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében kifejti, hogy a törvény módosított szövege nem ad megfelelő garanciát és kellő jogalapot arra, hogy belátható időn belül teljes mértékben megtörténjen a járművek, pályaudvarok, állomások és megállóhelyek akadálymentesítése, ezzel lehetővé váljon a tömegközlekedéshez való egyenlő esélyű hozzáférés.
Szabó Máté ombudsman indítványának indoklásában arra emlékeztet, hogy – figyelemmel az alaptörvény rendelkezéseire és az Ab korábbi gyakorlatára – a magyar jogi szabályozásnak összhangban kell állnia a nemzetközi szerződésekkel, amelyeknek Magyarország is részese.
A módosítás azonban nemzetközi szerződésbe ütközik, ugyanis sérti az ENSZ „Fogyatékossággal elő személyek jogairól szóló” egyezményét, amelyet Magyarország is törvénybe iktatott. Ezért az alapjogi biztos kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy a kifogásolt rendelkezés nemzetközi szerződésekbe ütközését állapítsa meg, és semmisítse meg az előírást.
A módosított szabályozás emellett sérti az emberi méltóság, az alaptörvényből levezetett mozgásszabadság, a tartózkodási hely szabad megválasztásának elvét is. Jelenlegi formájában ugyanis a törvény nem garantálja és kikényszeríthetővé sem teszi a tömegközlekedési eszközök és állomások mielőbbi akadálymentesítését – vélekedik Szabó Máté.