Sötét mód ikon
2026 június 09
Asszonyfarsang a hétvégén

Asszonyfarsang a hétvégén

Asszonyfarsangot farsang farkán, azaz az utolsó napon, húshagyó kedden tartottak: az asszonyok étellel, finomságokkal megrakodva levonultak a Balaton-felvidéki pincékbe, és magukban mulattak; ha férfi vetődött arra, fakéssel megborotválták – mondta az MTI-nek Szauer Rózsa, a Nők a Balatonért Egyesület (Nabe) elnöke.

A húsz csoportot számláló egyesület az asszonyfarsangot hagyományosan Csopakon tartja, ahol minden csoport bemutat egy-egy vidám színpadi történetet, ma már a férfiakat sem zárják ki a mulatságból – árulta el az elnök.

A tizenharmadik csopaki asszonyfarsangot a Református Asszonykörrel közösen szombaton tartják a csopaki művelődési házban, előtte, pénteken azonban a Nabe balatonalmádi csoportja tartja meg a hagyományt saját településén.

A Nabe nemesvitai csoportja viszont ragaszkodik az eredeti szokáshoz, és idén is húshagyó kedden rendezik meg az asszonyfarsangot. Eddig minden évben más pincéjében ülték meg a maguk mulatságát, és mindig akadt egy vállalkozó kedvű férj, aki az ablak alá merészkedett, hogy aztán „megkapja a magáét”: egyszer még egy tollas párnát is feláldoztak a nemesvitai asszonyok, hogy móresre tanítsák a hívatlan férfiembert – mesélte a Ekéné Pankotai Erzsébet, a Nabe nemesvitai csoportjának vezetője.

Hozzátette: idén a gyerekeket is bevonják a mulatságba, mert szeretnék átadni a hagyomány ápolását. Ezért az asszonyfarsangot – ahol népi rigmusok, népi színjáték, valamint egy előadás hangzik el a böjtről – a balatonedericsi tájházban tartják február 12-én, húshagyó kedden.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.