Fejtetőre fordított világunkra jellemző módon, a kiugróan kedvező amerikai munkaügyi adatok hatására az aranyár nagyot zuhant.
ARANYVÉLEMÉNY
A mai napon két nagyon várt adatot tett közzé a Munkaügyi Minisztérium (Labor Departmant) az USÁ-ban:
a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak száma októberben 171 ezer fővel növekedett ( a várt konszenzusos 125 ezerrel, illetve a szeptemberi 148 ezer fővel szemben), vagyis igencsak kedvezően alakult. Így
a foglakoztatási ráta októberben 7,9 % (szeptemberben 7,8 %). Az
októberi éves szintű órabér 1,6 %-kal emelkedett (augusztusban: 1,9 %).
A
szeptemberi feldolgozóipari megrendelések állománya 4,8 %-kal növekedett, míg augusztusban még -5,1 %-os csökkenést találtunk.
Az amerikai adatok egyrészt nagyon kedvezőek, ezek az első olyan valóban számottevő eredmények, amelyek fényt gyújtanak a gazdasági útkeresés alagútjában és pislákoló fénnyel ugyan, de a világszerte alkalmazott pénzügyi ösztönzés kézzelfogható eredményét mutatják. Emellett igencsak közelít az elnökválasztás (november 6-i ) napja, amely miatt a részvények, áruk, és kötvények árfolyamai egyaránt estek, csak és kizárólag a dollár, mint menedékvaluta emelkedett igen jelentősen. Ez a hüvelykujj szabály szerint a dollárban mért aranyár jelentős csökkenésével járt, amint az a lentebbi grafikonokon látszik. Emiatt az aranyár kéthavi mélypontjára esett, együtt más tőzsdei árukkal. Kiemelendő, hogy elesett az sokáig tartott 1700-as szint, amely sokszor megvédte az árfolyamot. Hasonlóképpen esett az ezüst is.
A javuló adatra tehát a dollár reagált pozitívan, ami elsőre lehúzta az áruk árait, de középtávon nyilvánvaló az alapösszefüggés, hogy a gazdasági növekedéssel éppen az alapanyagok iránti kereslet szükségszerűen nőni fog. Rövidtávon természetesen a FED reakciója a kiemelt momentum, miszerint a javuló gazdaság esetén az újabb és újabb pénzügyi mennyiségi bővítések már alig hatásosak a reálgazdaságra, középtávon csupán az inflációt emelhetik, ami viszont emeli az aranyárat.
Összefoglalva a jelenlegi bonyolult helyzetben az aranyár rövidtávon lefelé folytathatja útját, ahogy ezt szeptember vége óta teszi, míg középtávon szépen stabilizálódhat.
Az európai kereskedésben a részvények estek és az euró nyomás alá került egyes újabb gazdasági adatok fényében. A spanyol feldolgozóipar tovább gyengült októberben, és az egész euróövezet feldolgozóiparának megrendelései immár a 15. hónapja csökkennek. Emellett a zóna beszerzési menedzser-indexe 45,4 ( az 50 alatti értékek csökkenést jelentenek). Európában tehát inkább a pesszimizmus válik újra uralkodóvá.
Ázsiában viszont jól reagálták le a javuló USA adatokat, mert a bővülő gazdaság jó felvevőpiacot jelentenek az ázsiai országok ipara számára.
A NYMEX kőolaj ára erősen csökkent pénteken, a WTI 84,9 USD/hordó szintig.
Összevont aranyártáblázat