Nemcsak nálunk gond az a zenei szemétdomb, amit ma jobbára mulatós címke alatt szoktunk összeseperni. Véletlen sem a cigányzenére gondolok úgy általában. Pár hónapja kaptam Párizsból egy réges-régi Yoska Nemeth lemezt. Megdöbbentő, hogy milyen tiszta volt az emigráns zenész stílusa az ötvenes években. Igaz, akkoriban a pesti Savoyban is Cziffra György zongorázott éjszakánként. De nem erről akarok írni. Olvasom tegnap, hogy Split az első horvát város, ahol az adventi vásárból kitiltották a balkáni mulatóst. Szinte hallom, ahogy horvát barátaim kórusban brávóznak.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
Túlélni Dalmáciát
Lányom az első spliti szemeszter után összeállított nekem egy dalmát „túlélő listát”. Mondnom sem kell, hogy nem a bura szerepelt az első helyen, pedig a téli időszakban néha csontig hatol a szél, miközben a hőmérő higanyszála látszólag semmi különöset sem mutat. Olyankor bizony reumás lesz a város apraja, nagyja. Nem is a déli langyos esőket és mély afrikai depressziót hozó jugó állt a lista élén.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Bár olyankor nagyon leül a hangulat. Nem is a kora reggeli harangozás. Amikor tényleg nincs mit tenni. Jobb ha talpra ugrik az ember, s leszalad az éppen nyitó kávéházak egyikébe, hogy a többi álmos szomszéddal pislogjon a reggeli lapokra. Nem csoda, hogy egész nap csak kóvályognak az emberek. Nyilván emiatt tart minden kávézás hosszú órákig. És ha késik a csomagszállító futár, egyértelmű, csak beült egy kaficába.
Hosszan lehetne még sorolni a túlélő listát, odáig menően, hogy a buszon hiába is keresnénk a leszállást jelző gombot. Két választásunk van. Vagy ott szállunk le, ahol a többiek. Vagy teli szívjunk a tüdőnket levegővel, s elkiáltjuk magunkat, hogy vrataaaaaaa, vagyis ajtóóóóó!
A lista első helyén bizony a „cajke” áll, a balkáni mulatós, a boszniai „lagzilajcsi”, vagy hogyan nevezzük. Az még hagyján, hogy mindenütt ez szól, szinte benne van a levegőben. De még az egyetemi bulikba sem szabad gyanútlanul besétálni, mert csupán idő kérdése, hogy átvegye az irányítást a cajke. Az sem lehet véletlen, hogy a nálunk is népszerű, A bukás paródiák egyikét Horvátországban a cajkének szentelték az internetes mém-művészek. Mondván, már Hitler sem szerette a mulatóst.
Irány a Riva!
A mulatós ragály ugyanúgy megmagyarázhatatlan Horvátországban, mint nálunk. Van autentikus népzene. Splitben, még nemzetiségi programokban sincs hiány. Akár magyar népzenét is hallgathatuk élőben. A világörökség részei a dalmát asztali kórusok, a klapa együttesek. És akivel csak beszéltem, mindenki a könnyűzenei ipar szabványainak megfelelő, mondjuk úgy, hogy „gyári minőségű” előadókat kedveli. Az emberek szenvednek a zenei igénytelenségtől.
Nos, úgy tűnik, Splitben döntött a városvezetés. Ami egyúttal a mediterrán adventi célpontokat kereső turistáknak is megkönnyíti a döntést. Aki ragaszkodik a balkáni mulatóshoz, annak ott a rijekai Korzó. Ám akit ez zavar, bátran sétálhat a spliti Riván az adventi sokadalomban.
Néha a Paranoid a normális
Pár éve egy őszi napon egy Split környéki kávézóban üldögéltünk, s örömmel nyugtáztuk, hogy a háttérben végre „normális” zene szól. Nem vicc, épp a Paranoid ment.
Csak megkérdeztem a tulajt:
– Hogy-hogy nem cajke, miért a Black Sabbath?
– Tudja, sábát van, s úgy döntöttem, legyen ez nálunk is a nyugalom napja….
