A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 128,76 ponttal, azaz 0,78 százalékkal 16 ezer 401,79 pontra esett vissza. Az S&P 500-as mutató 16,83 ponttal, vagyis 0,89 százalékkal 1,867,83 pontra csökkent. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 57,30 ponttal, 1,38 százalékkal 4080,76 pontra mérséklődött.
Lassult a profitbővülés
Kedden elsősorban vállalati eredmény beszámolók alakították az árfolyamindexeket, a piacok figyelmét lekötő makrogazdasági
adat nem jelent meg.
Végéhez közeledik az első negyedéves tőzsdei eredmény beszámoló szezon. Az S&P-500 index tagvállalatainak már 80 százaléka hozta már nyilvánosságra első negyedéves mérlegét. Ennek alapján a FactSet adatai szerint arra lehet számítani, hogy összességében 1,4 százalékkal nőtt a tagvállalatok egy részvényre jutó nyeresége a 2013 első negyedévihez képest, amikor 1,5 százalékos volt a növekedés.
Elemzők az idei első negyedévre még márciusban az összesített egy részvényre jutó nyereség 1,2 százalékos csökkenését jelezték előre. Az S&P-500 index tagjainak a bevétele a FactSet kalkulációja szerint 2,7 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest.
Rossz napja volt az internetes cégeknek
A Twitter árfolyama 12 százalékkal esett, mivel a részvény novemberi tőzsdei bevezetésének feltételei alapján 489 millió részvény értékesítése előtt nyílt meg a lehetőség kedden. A Twitter gyengesége az egész internetes ágazatot megterhelte, a Facebook és az Amazon.com részvénye közel két százalékkal, a LinkedIn részvénye több mint három százalékkal gyengült.
A DJIA index tagjai közül a Merck részvénye több mint két százalékkal gyengült. A forgalmának tavaly az oroszlánrészét generáló egészség- és testápolási tömegcikk forgalmazó üzletágát a Merck 14,2 milliárd dollárért értékesítette a német Bayer gyógyszeripari konszernnek.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]