Sötét mód ikon
2026 június 30
A vártnál kevésbé csökkent a kereskedelmi forgalom

A vártnál kevésbé csökkent a kereskedelmi forgalom

A lengyel statisztikai hivatal (GUS) hétfőn azt közölte, hogy novemberben reálértékben 5,3 százalékkal esett a kiskereskedelmi forgalom éves szinten az októberi 2,3 százalékos csökkenés után. Szakértők nagyobb, 7,4 százalékos novemberi visszaesést vártak. Havi összevetésben ugyancsak 5,3 százalékkal zuhant a kiskereskedelmi forgalom októberhez képest, amikor 2,1 százalékos bővülést jegyeztek fel szeptemberrel összevetve.

Éves szinten novemberben a legjelentősebben, 14,7 százalékkal az üzemanyagforgalom zuhant, de 9,6 százalékkal csökkentek a járműeladások is. Havi szinten az üzemanyagok forgalma 10 százalékkal esett, miközben a járműeladás 0,7 százalékkal mérséklődött. Lengyelországot is komolyan sújtotta a koronavírus-járvány. A hazai össztermék (GDP) 8,2 százalékkal csökkent a második negyedévben éves összevetésben, és 8,9 százalékkal az első negyedévhez viszonyítva a járvány által leginkább érintett időszakban.

Az első negyedévben a hazai össztermék (GDP) 2 százalékkal nőtt éves és 0,4 százalékkal zsugorodott negyedéves összevetésben. A járvány miatt elrendelt megszorító intézkedések fokozatos feloldásának a hatására a harmadik negyedévben a lengyel gazdaság éves szintű visszaesése 1,6 százalékra mérséklődött és a GDP 7,7 százalékkal nőtt a második negyedévhez mérten. Bő egy hete közölt adat szerint novemberben 5,4 százalékra gyorsult a lengyel ipari termelésnövekedés éves szinten az októberi 1 százalék bővülés után.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.