Sötét mód ikon
2026 július 03
A válság óta nem volt ennyi személyi kölcsön

A válság óta nem volt ennyi személyi kölcsön

Gergely Péter, a BankRáció.hu hitelszakértője azt mondta, a személyi kölcsönök kamata és teljes hiteldíjmutatója (thm) a kedvezőbb kamatkörnyezet miatt ma már sokkal alacsonyabb, mint 5 évvel ezelőtt. A mostani kínálatban már vannak olyan személyi kölcsönök, amelyek elérhetőek egy számjegyű thm-mel, ami korábban szinte elképzelhetetlen volt. Emellett a személyi kölcsönök piacát pörgeti a nettó reálbérek emelkedése, ezen keresztül a háztartások stabilabb anyagi helyzete. A személyi kölcsönök piacának élénkülése ráadásul a fogyasztás bővülését is elősegíti. 

Három összeg, jelentős különbségek

A BankRáció.hu elemzése három 5 éves futamidejű, de különböző összegű – 800 ezer, 1 millió és 1,5 millió forintos – személyi kölcsön közötti különbségeket vizsgálta 17 bank július elején érvényes ajánlata alapján.

A 800 ezer forintos személyi kölcsönnél a legkedvezőbbekre alig több mint 950 ezer forintot kell visszafizetni, míg a legdrágább konstrukcióknál közel 1,4 millió is lehet a teljes számla. Az 1 millió forintos hitelösszeg esetében 1,2 millió alatt is lehet a teljes visszafizetendő összeg a legjobb konstrukciók esetében, ezzel szemben a drágább személyi kölcsönöknél 1,7 millió fölé mehet az összeg. A 1,5 millió forintos hitelösszegnél a legolcsóbb kölcsönökre 1,8 millió forintot kell törleszteni, míg a legdrágábbaknál akár 750 ezer  forinttal többet.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Gergely Péter azt mondta, hogy az különbségek nagyon jelentősek és szinte, hétről hétre változnak az erős verseny miatt. “Éppen ezért fontos, hogy az igénylés előtt alaposan felmérjük a piacot, és online hitelkalkulátorokkal keressük meg a számunkra legjobb konstrukciót, mert ezekkel több százezer forintot lehet megspórolni” – fogalmazott a szakember.

Hozzátette, egy személyi kölcsön igénylése és folyósítása ma már nagyon egyszerűen és gyorsan megy, tehát nem kell attól félni, hogy jelentős adminisztrációt jelentene, ha nem a számlavezető bankjától veszi fel azt valaki.

Mi jöhet még?

A személyi kölcsönök piacán a BankRáció.hu elemzése szerint folytatódhat az erőteljes növekedés. Ugyanakkor a hitelfelvevők várhatóan tudatosabban választanak majd bankot, azaz a hitelfelvétel előtt alaposan körülnéznek a konstrukciók között, ez fokozhatja a bankok közötti versenyt, ami kedvező lehet az igénylők számára is.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.