
A spanyolok nem kérnek a Brexitből
Egyedül szólalt fel az intézkedések ellen
Az ülésen a pártok képviselői kétségeiket és nyugtalanságukat fejezték ki a javaslatcsomagban „vészféknek” nevezett szigorítás miatt, amely szerint a Nagy-Britanniába érkező munkavállalók négyévi munkaviszony után férhetnének csak hozzá a brit szociális ellátórendszer szolgáltatásainak teljes köréhez.
Spanyolország ne engedjen a brit kormány zsarolásának – ezt mondta Pablo Iglesias, a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) főtitkára, aki „halotti bizonyítványnak” nevezte a tervezetet és annak elutasítását kérte a kormánytól, egyedüliként a pártok közül. A külügyminiszternek azt mondta: legyen hazafi a spanyol munkavállalók érdekében, akiket szerinte közvetlenül érint az intézkedés.
Csak az újakra vonatkozik
Ignacio Sánchez Amor szocialista politikus elismerte annak fontosságát, hogy az Egyesült Királyság maradjon az európai közösség tagja, de egyúttal érvelt a szociális Európa védelme mellett is. Véleménye szerint épp ezért lenne szükség még több időre és további tárgyalásokra mielőtt megszületne a döntés.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
José Manuel García-Margallo válaszában azzal igyekezett eloszlatni az aggodalmakat, hogy a szigorítás nem érinti hátrányosan azt a mintegy 200 ezer spanyol állampolgárt, aki jelenleg Nagy-Britanniában él, mivel az csak az új munkavállalókra fog vonatkozni. Emellett a külügyminiszter úgy véli, hogy az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk nevével fémjelzett javaslat az európai értékeket és elveket is megtartja.
Mennyien vannak valójában?
Sol Sánchez, az Egyesült Baloldal képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy a szigetországban szerencsét próbáló spanyolok nagy része nem regisztrálja magát a külképviseleten, és azokra a felmérésekre hivatkozott, amelyek szerint valójában 800 ezer spanyol él Nagy-Britanniában.
Fernando Maura, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt politikusa szerint az ügyvezető spanyol kormánynak nincs meg a kellő legitimitása, hogy ilyen horderejű kérdésben megállapodást kössön.