2024 április 13

A nyugdíjak befagyasztására készülnek

A forrás tájékoztatása szerint a nyugdíjkorhatár megemelése 65 évről 67 évre kész ténynek tekinthető, a nyugdíjak inflációhoz kötött éves emelésének beszüntetéséről azonban még folynak az egyeztetések.

A nyugdíjintézkedések bejelentésére már a jövő héten a 2013-as költségvetési terv bemutatásával együtt sor kerülhet. A lépés erőteljes jelzést adhat a befektetőknek Spanyolország strukturális reformok melletti elkötelezettségéről.

Spanyolország mindezidáig ódzkodott ilyen jellegű megszorító intézkedéseket tenni azok politikai következményei miatt. Mariano Rajoy miniszterelnök, aki már több alkalommal is választási ígéreteivel ellentétes intézkedéseket kényszerült hozni, korábban több alkalommal is megerősítette, hogy a nyugdíjrendszerhez semmiképpen nem nyúlnak hozzá. A már végrehajtott drasztikus kiadáscsökkentések után azonban a költségvetés további lefaragásához már nem nagyon maradt más eszköz a kezében. A miniszterelnök szóhasználata is ennek megfelelően vált valamelyest megengedőbbé az utóbbi napokban: a múlt héten már „legvégső megoldásként” beszélt a nyugdíjrendszer megreformálásáról. Soraya Saenz de Santamaria miniszterelnök-helyettes is szintén a múlt héten fogalmazott úgy, hogy a kormány „egyelőre nem tervezi” a nyugdíjak csökkentését.

A változó szóhasználatból elemzők arra következtetnek, hogy ha nem is tervezi a spanyol kormány a nyugdíjak csökkentését, de azok emelését sem kívánja folytatni.

A 2012-es költségvetés 1 százalékos inflációval számolt, de az valójában közel jár a három százalékhoz, ami 4 milliárd eurós többlet nyugdíjkifizetést jelentene januárban, még a 2012-es költségvetés terhére.

A munkanélküliségi ráta közel jár a 25 százalékhoz Spanyolországban, és az előrejelzések szerint még legalább 2015-ig magas szinten is marad, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjkasszába befizető alkalmazottak száma 10 éve a legalacsonyabbra csökkent, a nyugdíjak „fenntarthatósági rátája” nyugdíjasonként 2,39 befizetőre csökkent. A munkanélküliség növekedésével és a lakosság elöregedésével a ráta akár 2-re is csökkenhet.