Még nem döntöttek
Hozzátette: a tanácskozáson részt vesz Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, akivel szándékában áll külön is beszélni az ügyről. A szakemberek még vizsgálják a lehetséges modelleket – hangsúlyozta Plenkovic.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]
A kormányfő szerint Horvátország és Magyarország viszonya színvonalas és jó. „Közös erőfeszítéseket teszünk ezen a téren, minisztereink és más kapcsolatainkon keresztül mindkét országban” – húzta alá.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Elvesztették az általuk indított pert
Plenkovic úgy vélte, azután javult a két ország viszonya, hogy a kormányok úgy döntöttek, a Mol és az INA ügyét elkülönítve kezelik. Zágráb még 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz.
A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, és a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket.
A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította.
Karácsonykor döntöttek a visszavásárlásról
A döntőbírósági határozat után Plenkovic december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból. Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé.