Sötét mód ikon
2026 június 13
A miniszterelnök lesz Szerbia új államfője?

A miniszterelnök lesz Szerbia új államfője?

Áprilisban választanak

„Egyhangúlag: Vucic” – fogalmazott a belügyi tárca vezetője, amikor az újságírók elé lépett. A kormányfő jelölése egyben azt is jelenti, hogy az SNS nem támogatja a továbbiakban az eddigi köztársasági elnököt, Tomislav Nikolicot, akinek a mandátuma májusban jár le. Nikolic 2012-ben az SNS jelöltje volt, akkor még ő vezette a pártot, beiktatását követően adta át az irányítást Aleksandar Vucicnak.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”99″]

Szerbiában áprilisban tartanak államfőválasztást. A jelenlegi kormányfő indulása egyben fokmérője lehet a népszerűségének, habár a közvélemény-kutatások szerint támogatottsága folyamatosan 50 százalék körül van.

Az ülésről távozó Aleksandar Vucic nem kívánt nyilatkozni a sajtónak. Jelöltségét az SNS főbizottságának is meg kell erősítenie, a testület ülését pénteken tartják Belgrádban.

Ivica Dacic, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke korábban kijelentette: csak akkor indul az elnökválasztáson, ha Aleksandar Vucic nem akar államfő lenni. Amennyiben Vucic elnökjelölt lesz, támogatni fogja, és ő maga nem indul a megmérettetésen. A kormánykoalíció pártjainak vezetői is már előre támogatásukról biztosították a jelenlegi kormányfőt, azt mondták, nem indítanak más jelöltet.

Aleksandar Vucic kihívói így a széttöredezett ellenzékből kerülnek majd ki. Hivatalosan eddig ketten jelentették be, hogy elindulnak a szavazatokért vívott harcban: Sasa Jankovic szerbiai ombudsman a múlt kedden mondott le, hogy elnökjelöltté válhasson, Vuk Jeremic egykori külügyminiszter pedig egy hónapja jelentette be részvételi szándékát. Egy elnökjelölt még várhatóan lesz: az ultranacionalista Szerb Radikális Párt elnöke, Vojislav Seselj is jelezte, hogy indulna.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Még akár a rendszer is változhat

A sajtóban megjelent találgatások szerint a Szerb Haladó Párt bejelentését követően legalább három forgatókönyv szerint alakulhat a szerbiai belpolitika. Az egyik lehetőség szerint az elnökválasztással egy időben előrehozott parlamenti választást is tartanak, így az állampolgárok az új kormányról és a kormányfőről is dönthetnek áprilisban.

Egy másik variáció szerint nem lesz előrehozott választás, „csupán” kormányátalakítás, és a megüresedett miniszterelnöki széket Ivica Dacic külügyminiszter foglalhatja el, aki egyben kormányfőhelyettes is, és 2012-2014 között volt már miniszterelnök. A harmadik forgatókönyv a legkevésbé valószínű. Eszerint Tomislav Nikolic még mandátumának lejárta előtt lemond, és a képviselőház elnöke az áprilisi határidőt megelőzően, akár már néhány napon belül kiírja a választást vagy választásokat.

Szerbia államformája parlamentáris demokrácia, a végrehajtó hatalmat a kormány gyakorolja a miniszterelnök vezetésével. Az államfő semleges szereplője a politikának, csupán kevés jogosítvánnyal rendelkezik, ám a szerb sajtóban olyan találgatások is megjelentek, amelyek szerint Aleksandar Vucic a szerbiai politikai rendszer megváltoztatását tervezi, és Szerbia hamarosan elnöki rendszerre állhat át, ahol a végrehajtó hatalom feje az államfő.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.