Sötét mód ikon
2026 július 01
A Mastercard szerint Budapest szuper

A Mastercard szerint Budapest szuper

A kutatás szerint, amely világ 162 leglátogatottabb nagyvárosát vizsgálta a 2017-es adatok alapján Budapesten csaknem 6 millió külföldi átlagosan 5 napot töltött és összesen majdnem 3 milliárd dollárt (825 milliárd forint), átlagosan fejenként napi 103 dollárt költött. Bangkok több mint 20 millió külföldi szállóvendéggel került a lista élére, London valamivel kevesebb mint 20 millióval a második, Párizsban pedig majdnem 17,5 millió látogatót regisztráltak 2017-ben.

A közlemény kiemeli: a tíz legnépszerűbb városba – a dobogósok mellett sorrendben Dubajba, Szingapúrba, New York-ba, Kuala Lumpurba, Tokióba, Isztambulba és Szöulba – az idén 3-10 százalékkal több külföldi szállóvendég utazhat, nőhet az eltöltött éjszakáik száma és a pénzköltéseik összege is. A kutatás készítői szerint az éllovasok között a legnagyobb, 20 százalékos növekedés az idén Isztambulban várható. A szállóvendégek összes költése alapján Dubai áll a lista élén, ahol a vendégek naponta átlagosan 537 dollárt, 2017-ben pedig összesen majdnem 30 milliárd dollárt költöttek. A második Mekka, 18,45 milliárd dollárral, a harmadik pedig London 17,45 milliárd dollárral. A napi költések átlaga szerinti rangsorban viszont Dubait Párizs és Szingapúr követi 301 és 286 dollárral.

A Mastercard szerint a listavezetők a külföldiek által otthagyott pénz mennyiségében is jelentős, többnyire 7 és 16 százalék közötti bővülésre számíthatnak az idén. A Mastercard global cities ügyvezető alelnöke a közlemény szerint megjegyezte, hogy a népszerű úti célnak számító városok között egyre élesebb a verseny a vendégekért. Miguel Gamio hozzátette ugyanakkor, hogy a nemzetközi turizmus a helyiek életét is gazdagabbá teszi és jelentős szerepet tölt be a gazdaságukban. A Mastercard ‘Global Destination Cities Index’ jelentés annak megfelelően rangsorolja a városokat, hogy hány külföldi vendéget fogadnak legalább egy vendégéjszakára, és az utasok mekkora összeget költenek az adott városban. Az elemzés nyilvánosan hozzáférhető adatok alapján összesíti a külföldi látogatók létszámát.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.