2023 december 10

A Költségvetési Tanács elé került a jövő évi költségvetés

Optimista forgatókönyvvel számolnak

Hozzátette: 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos államháztartási, 3 százalék körüli inflációval számolnak a következő évre, ami azt is jelenti, hogy a nyugdíjak emelése is ezt követi majd. A tartalék nagysága az ideivel megegyezően 203 milliárd forint lesz – mondta.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”109″]

A jövő évi költségvetést május másodikáig kell átadniuk a parlamentnek. Varga Mihály elmondta: a költségvetés további részeit a tanács döntését követően ismertetik majd a nyilvánossággal.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Hozzányúlnak a költségvetéshez

Módosítják az idei költségvetést, amit részben a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás tesz szükségessé. A földárverésekből származó bevétel jelentős részét 2017-ben fizették be a gazdák a költségvetésbe, ami az idei költségvetés bevételeit jelentősen javítja, ezért kell azt átvezetni.

Tájékoztatott arról, hogy az adókkal kapcsolatban még tartanak az egyeztetések a kormányon belül, és a munkaadói-munkavállalói partnerekkel. Az adótörvényeket egy hét múlva nyújtják be a parlamentnek – mondta.

Ezek lesznek a főbb változások
Két területen lesz jelentős változás, egyrészt az internet szolgáltatások áfája 18-ról 5 százalékra fog csökkenni 2018-ban. Javasolni fogják a kisüzemi sörfőzdék esetében, hogy az eddigi 8 ezer hektoliter helyett 200 ezer hektoliternél kelljen a jövedéki adónak csak az 50 százalékát megfizetni – közölte a nemzetgazdasági miniszter.