2024 október 06

A KELER-ben a gáztőzsde

A KELER az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a jövő év elején induló gáztőzsde növeli az átláthatóságot, a tőzsdei kereskedés információval szolgál a piacon kialakult árakról, így azokat nemcsak a tőzsdei, hanem a tőzsdén kívüli ügyletkötések esetében is kedvezően befolyásolhatja. A klíringházi tevékenységet ellátó KELER KSZF Zrt. lehetővé teszi a hazai piaci szereplők számára is a közvetlen klíringtaggá válást, ezáltal a partnerkockázatok minimalizálását.

Mátrai Károly, a KELER KSZF Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: „az az általános tendencia, hogy a nagy nemzetközi klíringházak a tőkeerős, nagy volument generáló kereskedőházakat preferálják, így a kisméretű, közép-európai energiakereskedők e piacokra való kijutása nehezebb. Ezt a nehézséget szünteti meg a CEEGEX azzal, hogy a KELER Csoportot bízta meg a klíringházi tevékenységgel, amely a helyi viszonyoknak megfelelő kritériumrendszert tud felállítani, valamint ki tudja aknázni a piacok közötti szinergiákat.”A vezérigazgató szerint ezzel biztosítva lesz, hogy a hazai gázkereskedők könnyebben, a lehető legkisebb költségek mellett és nagy számban tudjanak a gáztőzsdén taggá válni, és ott tevékenységet folytatni.