Sötét mód ikon
2026 június 13
A kecskeméti VER-BAU Kft. 5 milliárdot kaszál

A kecskeméti VER-BAU Kft. 5 milliárdot kaszál

Az építőipari cégnek 2010-ben még közel 7 milliárd forint nettó árbevétele volt, adózott eredménye pedig 318 millió forintot tett ki, a saját tőkéje meghaladta az egymilliárd forintot. Az árbevétel 2011-ben 6 milliárd forint alá csökkent.

Az ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a csökkenő árbevétel ellenére a vállalkozás stabil, nyeresége csak kis mértékben csökkent, köszönhetően annak, hogy azokat a munkákat nem vállalják el, melyeken előreláthatóan nincs legalább minimális nyereség.

Versegi János, aki egyben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Bács-Kiskun megyei elnöke, elmondta: cége foglalkozik belső és külső ipari padlóburkolatok készítésével, valamint bazaltút építésével és repülőterek kifutópályájának kivitelezésével is. Utóbbit egy olyan speciális géppel készítik, amelyből magyar tulajdonban kettő van az országban.

A cégvezető a magyarországi építőipari cégek legnagyobb problémájának a körbetartozást nevezte. Hozzátette, hogy jellemző módon az uniós pályázatokon elnyert nagyobb projektek fővállalkozói az alvállalkozókat nem fizetik ki.

A VER-BAU ügyvezető igazgatója elmondta, 2012-ben mint alvállalkozót négy esetben nem fizették ki, annak ellenére, hogy a munkát elvégezték és minőségi kifogás nem merült fel. A ki nem fizetett összeg megközelíti a 200 millió forintot.

Versegi János hangsúlyozta: vállalkozása több külföldi, elsősorban német céggel áll kapcsolatban, akik a megrendelt és határidőre elkészült beruházást minden esetben pontosan kifizették.

Az ügyvezető elmondta azt is, hogy a 2012-es év első fele nagyon nehezen indult a cég számára, azonban azok a vállalkozások, amelyeknek korábban dolgoztak Kecskeméten – a svájci Phoenix-Mecano, a német Hilti, valamint a német Mercedes Benz – az év második felében új projekteket indítottak, amelyek kivitelezését a VER-BAU nyerte el.

A cégvezető a jövő szempontjából bizakodó, mert a Kecskeméten zöldmezős beruházással új gyárat és kutatóközpontot építő Knorr-Bremse a VER-BAU Kft.-t választotta a közel 4 milliárd forintos beruházás generálkivitelezőjének.

Versegi János 1985-ben alapította a céget. Ma közel 100 fő a társaság állandó dolgozóinak a létszáma. Az alkalmazottak 65 százaléka fizikai, 35 százaléka irodai és mérnöki beosztásban dolgozik.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.