Sötét mód ikon
2026 június 13
A horvátok is vizsgálják az élelmiszereket

A horvátok is vizsgálják az élelmiszereket

Három fázisban folynak a tesztek

Stampar elmondta, hogy a projektet három szakaszra osztják, a vizsgálatok elvégzésében pedig több horvát intézmény és egyetem is részt vesz. Az első fázisban 23 élelmiszeripari és öt háztartás-vegyipari – mosópor, öblítő és személyi higiénés – termék listáját határozzák meg, amelynek összeállításához 800 horvát állampolgárt kérdeznek meg. A második fázisban összehasonlítják a Németországban és Horvátországban forgalmazott azonos termékek minőségét, míg a harmadig fázisban nyilvánosságra hozzák a laboratóriumi tesztek eredményét.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

„Az élelmiszerbiztonság és minőség elsődleges szempont számunkra, ezért nem akarunk kettős mércét, amikor ugyanazon termékek forgalmazásáról van szó Horvátországban vagy Nyugat-Európában” – húzta alá az igazgató.

Alacsonyabb minőségre gyanakszanak

Jelezte, hogy minden vizsgálatot szakszerűen végeznek el, és hiteles eredményeket hoznak nyilvánosságra. Egy korábban végzett közvélemény-kutatás eredménye szerint a horvátok 82,6 százaléka úgy véli, a multinacionális vállalatok sokkal alacsonyabb minőségű élelmiszert és italokat árulnak Közép- és Kelet-Európa országaiban, mint az unió nyugati felében. A megkérdezettek 70 százaléka szerint ezen vállaltok szemében „másodrendű állampolgárok vagyunk az Európai Unióban”.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.