Sötét mód ikon
2026 június 14
A Fonó sem marad ki a szilveszteri buliból

A Fonó sem marad ki a szilveszteri buliból

Pénteken három dzsesszzenekar: a Dresch Quartet, Tóth Viktor Tercett és a Santa Diver koncertezik nyolc órától a Fonóban – mondta el Kézdy Luca dzsesszhegedűs, a Santa Diver zenekar vezetője az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.

Kézdy Luca hangsúlyozta: a dzsessz élőben sokkal többet tud adni a közönségnek, mint felvételről. A népzenére és a dzsesszzenére egyaránt igaz, hogy nemcsak a közönség és a zenészek között jön létre kommunikáció, hanem a zenészek között is, mivel mindkettő műfaj az improvizációra épül.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”106″]

Tintér Gabriella népdalénekes elmondta: szilveszter napján este nyolc órától másnap reggelig népzenekarok koncertjei szórakoztatják a közönséget. Ott lesz a Buda Folk Band, a Csángálló, Szabó Dániel cimbalmos, valamint a mezőségből érkező Magyarpalatkai Banda is színpadra lép.

A népdalénekes hangsúlyozta: „a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsornak nagyon sokat köszönhetünk, hiszen ez a műsor minden évben nagy lehetőséget ad nekünk népzenészeknek, néptáncosoknak, előadóknak, hogy a saját kultúránkat meg tudjuk mutatni a szélesebb közönségnek is.”

Pezsgő és virsli kell a magyarnak
Változatlanul a pezsgő, a virsli és a lencse a legnépszerűbb szilveszterkor Magyarországon, de a vásárlók egyre inkább a minőségi termékeket választják az áruházláncok szerint.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.