Sok minden változhat
Számos objektív lehetőség gátolja azt, hogy a több évi kihagyás után a munkahelyre visszatérő szülő a munkahelyi közösség eredményes tagja legyen.
Az egyik napról a másikra bekövetkező környezet- és feladatváltás, az időközben akár gyökeresen megváltozott körülmények, a több fronton történő helytállás nyomasztónak érzett kötelessége komor akadályként tornyosul az újból munkába álló szülő előtt. A lehetséges megoldásokat azért érdemes mérlegelni, mert legtöbbször mindkét szülő jövedelmére szükség van a család fenntartásához.
Számos lehetőségtől eleshetnek
„Elsősorban a folyamatos és nyílt kommunikációban látjuk a probléma megelőzésének és feloldásának a kulcsát” – mondja Markos Ádám, a hátrányos helyzetű munkavállalók integrálásával foglalkozó RehabJob szakmai vezetője.
„Egyik fél se áruljon zsákbamacskát. A „kismamáknak” és a „kispapáknak” biztos körülményekre, világos válaszokra van szüksége. Sokan nincsenek avval tisztában, milyen jogi védelem jár nekik, vagy milyen lehetőségek közül választhatnak, amikor családot terveznek.”
„Így a megfelelő ismeretek nélkül mind a cég, mind a munkavállaló számos lehetőségtől esik el. Ha viszont idejekorán tudják a szülők, milyen védelem és milyen alternatívák állnak előttük, mire számíthatnak a munkáltatójuktól, illetve nekik maguknak milyen feladataik vannak, ez akár a gyerekvállalási kedvet is növelheti” – mondta Markos Ádám.
Nem mindenki szakítja meg a kapcsolatot
„A megoldás egyik kulcsa a munkahelyi esélyegyenlőségi terv készítése. Azért érdemes egy cégnek erre időt és energiát szánnia, és ebbe a kisgyerekes szülőket is bevennie, mert tapasztalatunk szerint a visszatérő munkavállalók kifejezetten szeretnének helytállni” – vélekedett Dobár Attila, a RehabJob ügyvezető igazgatója.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
„Megváltozott munkaképességű társaikhoz hasonlóan magas a cég iránti elkötelezettségük, bizonyítani akarnak, és a megfelelő körülmények és a kellő rugalmasság megléte esetén akár hosszútávon is lojálisak maradnak a céghez.”
„A sikeres cégek egyébként a gyerekvállalás idején sem szakítják meg a kapcsolatot az otthon lévő munkatársakkal, és továbbra is a csapat részének tekintik őket. Arra is akad példa, hogy egy cég a távollét idején a képzést, a nyelvtanulást külön is támogatja. Azt viszont minden sikertörténet esetében látjuk, hogy a felek kölcsönösen nyílt kommunikációval és rugalmassággal kezelik a helyzetet, és kellő időt szánnak az optimális megoldás megtalálására.” – mondta Dobár Attila.
Íme a legjobb gyakorlatok
Az alábbi összeállítás a RehabJob eddigi munkái során tapasztalt legjobb gyakorlatokat gyűjti egybe.
Az időbeosztás támogatása történhet részmunkaidő vagy rugalmas munkaidő biztosításával. Ha van rá mód, a munkahelyi óvodát vagy a térítést biztosítsa a cég.
Ha a szakmai szempontok vesszük figyelembe, akkor arra mindenképp figyeljünk, hogy a visszatérő dolgozó utolérhesse a meglévő kollégákat, vagy esetleg kapjon lehetőséget egy új feladatkör elsajátítására a visszatérési időszakban.
Fontos a nyílt kommunikáció az olyan kérdésekben, mint a hol van szükség ráés mit csinálna szívesen a visszatérést követően. Kapjon segítséget a képzésben, nyelvtanulásban (szinten tartásban) már az otthonlét alatt is.

Belső kommunikáció biztosítása érdekében a közvetlen kollégák megértése és rugalmassága is kell, erre vezetői szintről is rá kell erősíteni. Ellenkező esetben már a terhesség alatt is lehet konfliktus a helyettesítés kapcsán. Mindenki lássa világosan a lehetőségeket, legyen tisztában avval, mi az ő saját helyzete.
Nagy könnyebbséget jelent, ha TB és adózási kérdésekben egy hozzáértő kolléga segíteni tud a visszatérő dolgozónak, mivel visszatéréskor segítség kell az ügyintézéshez.
A rendezvényekre érdemes elhívni az otthon lévő munkatársat, és időről időre beszélgetni vele, érzékeltetni vele, hogy a cég számára értéket jelent.