2025 április 18

A 410-es támaszszint tesztje jöhet – MTelekom technikai elemzés

15 perces

418-ig tudott felszúrni napközben az MTelekom árfolyama, de nem tudta érdemben tesztelni a 420-nál található akadály, a napot ismét 416-nál zárta. Ezen a szinten egyelőre megtorpant a papír gyengülése, de hacsak nem érkezik meggyőző bullish jelzés a napokban, továbbra is lefelé tendálhat az árfolyam mozgása. A 410-es szint az első érdemi támasz, ezt követhetné a még fontosabb 400-as lélektani szint, mely alatt már nagyobb tér nyílna meg a gyengüléshez. Egyelőre tehát az érdemi emelkedés kétséges, inkább 410 kerülhet nyomás alá a következő pár napban.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]

Napi

Doji gyertyával zárta a hetet a távközlési vállalat árfolyama, a 21 napos mozgóátlag tartotta az utóbbi néhány kereskedési nap folyamán. 412-nél már az 50 napos mozgóátlag is a papír segítségére lehet, 410-től tehát erősebb támaszszint tarthatja az árfolyamot. Érdemes lehet rá figyelni, hiszen mint említettük elképzelhető, hogy nyomás alá kerül, letörése pedig erősebb bearish jelzést jelenthet. A nagy dupla csúcs nyakvonala lehetne ezzel célba vehető 400-nál, ami alatt pedig egészen 380-370 is érinthető lehet. Egyelőre tehát nem kifejezetten biztató a technikai kép, de az említett szinteken alakulhatnak ki jó beszállási lehetőségek, amennyiben elesik a 400-as támasz.

Heti

Gyengüléssel zárta a hetet az MTelekom árfolyama, nem tudott sokáig a 430-nál található masszív ellenállás közelében maradni. Ez az akadály amellett, hogy korábban is komoly technikai szintet jelentett az emelkedő ék teteje is, nem valószínű, hogy le tudja küzdeni az árfolyam. Egyelőre még a korrekció folytatására számíthatunk, itt is látszik a napos charton látható dupla csúcs. A következő állomás tehát a 400-as támasz lehet, ennek a letörése esetén következhet 370-380 tesztelése. Az itt található erősebb támaszszintről fordulva lehet ismét nekifutni a 430-as akadálynak, melynek áttörése erős bullish lenne a későbbiek folyamán.

Legnézettebb Tartalmak