15 perces
Jó napot zárt az MTelekom árfolyama, a kisebb 420-as ellenállás fölött tudta befejezni a kereskedést. Ha az érték fölött tud maradni, akkor újra megkísérelheti 430 tesztelését, de az itt húzódó masszív ellenállás áttörése továbbra sem lenne könnyű feladat. A következő napok folyamán még 420 áttörésének megerősítését érdemes várni, ha ez sikerül, akkor már képbe kerülhet az említett 430-as szint. Elsősorban erre érdemes figyelni rövidtávon, de ha nem sikerül tovább kapaszkodnia az árfolyamnak, akkor ismét megkezdődhet a lecsorgás a 410-es szint irányába.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
420 fölé tudott erősödni a távközlési vállalat árfolyama, ami az alakuló dupla csúcs szempontjából kifejezetten biztató jelzés. Egy újabb emelkedéssel zárt nap az MACD-t is vételi jelzésbe fordíthatja, így újult erővel próbálkozhat a 430-as szinttel. Az 50 napos mozgóátlag már 413-nál lehet az árfolyam segítségére, az utóbbi hetekben megbízhatóan fordította vissza a gyengülést. Az összeszűkült Bollingerek továbbra is egy nagyobb elmozdulás lehetőségét hordozzák, így hamarosan akár izgalmakat is hozhat a kereskedés, érdemes az említett szinteket szemmel tartani.

Heti
Gyengüléssel zárta a hetet az MTelekom árfolyama, nem tudott sokáig a 430-nál található masszív ellenállás közelében maradni. Ez az akadály amellett, hogy korábban is komoly technikai szintet jelentett az emelkedő ék teteje is, nem valószínű, hogy le tudja küzdeni az árfolyam. Egyelőre még a korrekció folytatására számíthatunk, itt is látszik a napos charton látható dupla csúcs. A következő állomás tehát a 400-as támasz lehet, ennek a letörése esetén következhet 370-380 tesztelése. Az itt található erősebb támaszszintről fordulva lehet ismét nekifutni a 430-as akadálynak, melynek áttörése erős bullish lenne a későbbiek folyamán.
