Sötét mód ikon
2026 június 14
15 milliárdért teszik vonzóvá a vidéki életet

15 milliárdért teszik vonzóvá a vidéki életet

Javítanának az életkörülményeken

Az Európai Unió (EU) azért különít el növekvő pályázati kereteket – Magyarország esetén a korábbi 9-ről 15 milliárd forintra emelt összeget – a vidékfejlesztésre, mert fontosnak tartja a városok és a vidék népessége közötti egészséges egyensúly fenntartását – magyarázta a főtitkár.

tanya2Az elnéptelenedő falvak, illetve a túlzsúfolttá váló városok ugyanis ökológiai gondokat, szociális feszültségeket idézhetnek elő, ennek megelőzése pedig közös érdek. A vidékről való elvándorlási kényszert pedig az életfeltételek javításával, munkahelyek teremtésével, az adott térségekben a kulturális kínálat szélesítésével és jól működő közösségek kialakításával lehet előmozdítani – tette hozzá.

Bevált a Vidék Mustra

A jelenleg 12 ezer tagot – civil szervezeteket, önkormányzatokat, intézményeket – számláló MNVH az EU más országainak hasonló szervezeteivel is együttműködik, amelyek a kedvező tapasztalatokat átadják egymásnak – jelezte a főtitkár.

Az információ ilyen áramlásának eredménye például a francia és olasz példa alapján már több alkalommal megszervezett Vidék Mustra rendezvény, amelyen a különböző hazai tájak kistermelői, kézművesei a kereskedőláncokon átlépve közvetlenül kínálhatják termékeiket a budapestieknek és a turistáknak. A kistermelők kézműves portékái közvetítésével egy-egy tájegység rövidebb úton bekerülhet az idegenforgalom vérkeringésébe, ami pedig megkönnyítheti a helyiek megélhetését – hívta fel a figyelmet Mezőszentgyörgyi Dávid.

Az MTI tudósítói több, az MNVH közreműködésével működő, mintaként szolgáló, sikeres kezdeményezést gyűjtöttek össze.

piac Magyarország gazda őstermelőSzilvából finomságokat

Szabolcs-Szatmár megyében, Panyolán a környéken bőven termő szilva hasznosítására a közelmúltban alakult Szatmári Ízek Háza Szociális Szövetkezet mára ígéretes vállalkozássá nőtte ki magát – mondta Muhari Zoltán (Fidesz-KDNP), a település polgármestere. Manufaktúrát működtetnek, ahol lekvárok, aszalványok készülnek. 33 millió forintos EU-s pályázati forrásból egy felújított parasztházban feldolgozót, raktárt, irodát alakítottak ki, a nagy kertben pedig 200 szilvafát ültettek, számítva rá, hogy növekszik a kereslet a helyben főzött, cserépedényekbe töltött finomság iránt.

A különlegességnek számító szatmári szilvalekvár és gyümölcsaszalvány már a budapesti piacokon is keresett, a tervek szerint hamarosan az export is beindulhat. A polgármester ismertetése szerint jelenleg 12-en dolgoznak a vállalkozásban, többségük korábban munkanélküli segélyre szorult, de mostanra a gyümölcsfeldolgozói szakképesítést is megszerezte. A kereslet függvényében a dolgozók létszáma tovább növekedhet, és a helyiek számítanak rá, hogy a panyolai manufaktúra szilvalekvárját felveszik a hungarikumok sorába – fűzte hozzá a polgármester.

sullo2Helyi halak az asztalon

Jász-Nagykun-Szolnok megyében a népszerű ismeretterjesztés jegyében dolgozott ki programot a nagykörűi Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület, hogy a szemlélet formálásával is segítse a helyi halászat, a halgazdálkodás és az ökoturizmus fellendítését. Szabadkai Andrea, a Szolnok megyei civil szervezet munkatársa arról tájékoztatott: összeállítottak egy, a Közép-Tisza-vidék árterületein ívó 30 halfajt felsoroló zsebkönyvet, illetve annak internetes változatát az iskolások, óvodások figyelmének felkeltésére a természet iránt. A nagykörűi iskolában tartott előadássorozaton a tájvédelmi körzet élővilágát tárták a diákok elé és bemutatták a község peremén kialakított vizes élőhely gazdag állatvilágát.

„A civil szervezet büszke rá: a korábbi gyakori jogviták elkerülésére a javaslatukra került be a halgazdálkodásról szóló törvénybe, hogy a falusi vendégfogadók asztalán feltálalhatják a vendégeknek a helyben kifogott halakat” – közölte Szabadkai Andrea.

Ökológiai egyensúly

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága (ÖNPI) a szarvasmarhatartás ösztönzése érdekében dolgozott ki programot, amelynek keretében növendék üszőket és hízó bikákat helyeznek ki a őrségi gazdákhoz – mondta az ÖNPI osztályvezetője. Kovács-Mesterházy Zoltán szerint a program megvalósításával új munkahelyek jöhetnek létre, és a természetvédelem is profitálhat belőle, mert a rendszeres legeltetés hozzájárulhat a gyepterületek ökológiai egyensúlyának fenntartásához. A kezdeményezés nyomán eddig 72 növendék marhát kötöttek be a környéki gazdák hosszú ideje üres istállóiba.

marha_allattenyeszet_130105Ezek mellett a park igazgatósága az idén 360 millió forintos fejlesztést valósított meg egy majorban, ahol magyartarka marhát és muraközi lovakat tenyésztenek, megalapozva, hogy az állattartásra berendezkedni szándékozó újabb fiatal gazdák is csatlakozhassanak a programhoz – tette hozzá.

Együtt Szlovákiával

Nógrád megyében a mezőgazdaságra építve, a határon túli szlovák településekkel közösen keresik a gazdaságfejlesztés lehetőségeit.

Csabák István, a balassagyarmati kistérségben végzett kutatás vezetője elmondta: az MNVH javaslatára elkészült Palóc jövő nevű tanulmány nyomán helyi boltok megnyitásával, a palóc márkavédjegy bevezetésével segítenék az itt előállított tejtermékek, zöldség piacra kerülését. A környékbeli termelők, kereskedők néhány hónapja létrehozták a Palóc Portéka Egyesületet, amelynek tagjai jó minőségű, tájjellegű készítményeikkel elsősorban a főváros és az agglomeráció fogyasztóit célozzák meg.

Tervezik továbbá hús, valamint gyümölcs feldolgozására új kisüzemek építését – jegyezte meg Csabák István, kiemelve: mivel a megyében sok az erdő, a bútoripar is fellendülhet, és új munkahelyeket igényelnének a begyűjtött gyógynövények válogatására, csomagolására kialakított üzemek is.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.