2024 április 20

Reggeli Hírlevél – 2020.11.26

Belföld

Megpihent a BUX

A keddi jelentős emelkedés után a tegnapi napon visszább vett a részvényindex árfolyama, de továbbra is vásárlóknál van a momentum. A 0,22%-os emelkedése nem számít rossznak európai viszonylatban sem, ráadásul a forgalom is a három hónapos átlag felett volt. A technikai kép alapján a következő napokban folytatódhat az emelkedés.

Közel a 12000 forintos szinthez az OTP

11930 forinton zárt az OTP, ami ugyan 0,4%-os napon belüli csökkenést jelent, mégis úgy tűnik, hogy a következő időszakban ismét a bika lesz domináns az OTP piacán, és véget ér az eddigi korrekciós időszak. Jövő hétre akár a 12400-as célár sem tűnik irreálisnak.    

Lassul, de folytatódni látszik a Richter emelkedése

Folytatódni látszik a Richter részvények piacán tapasztalható pozitív hangulat, és ennek köszönhetően elesett a 7100 forintos szint, ráadásul a hosszabb alsó kanóc tovább erősítheti a bullish irányt. Bár a forgalom kisebb volt, mint tegnap, így is kifejezetten biztatónak látszik a papír jövője.  

Araszolva gyengül a forint

Kijelenthető, hogy ismét befulladt a 360-as szintről egy kitörési kísérlet, ez pedig rövid távon gyengítheti a hazai devizát. Kiszámíthatatlannak tűnik jelenleg a forint piaca, hiszen leginkább európai politikusok nyilatkozatai mozgatják az árfolyamot, de nincs kedvező helyzetben a deviza. Az euróval szemben 360.83-on, a dollárral szemben 302.81-on zárt a forint.

Külföld

Pihenőt tartottak tegnap az amerikai piacok is

Nem sikerült egységesen tovább emelkedniük az amerikai indexeknek. A DOW vissza korrigált 30 000 pont alá, egészen pontosan 29 858,01 pontig, mellyel 0,62%-os esést produkált zárásig. Az S&P500 jobban teljesített, 3 629,39 ponton tudott zárni mindössze 0,18%-os esés mellett. Az utóbbi hetek teljesítménye alapján meglepő, hogy a Nasdaq100-nak sikerült a legerősebben a tegnapi nap. 12 153,82 pontig emelkedett az index értéke 0,64%-os emelkedéssel.

Megvenné a Salesforce a Slack-et

Tegnap látott napvilágot az a hír, hogy a Salesforce felvásárolná a Slack-et melynek hírére a vállalat részvényei közel 40%-ot emelkedtek zárásig. A híresztelések szerint akár már a napokban is megvalósulhat az üzlet. Ebben az esetben a Salesforce 21 éves pályafutása során ez lehet a legdrágább felvásárlás amit valaha végre hajtott.

Egyre csökken a volatilitás

Ahogy a tőkepiacok egyre magasabbra emelkednek a volatilitás folyamatosan és kitartóan csökken. A VIX egyre inkább közelíti a válság előtti szinteket. Amennyiben sikerülne letörni a 22-23-as szintet, a piacok is új csúcsok felé vehetik az irányt.