2024 július 25

Problémák a Brexit körül-hogy áll a tőzsde?

Alig 2 órája írtunk róla, hogy a hétvégén megállapodott Boris Johnson angol miniszterelnök a tárgyalások folytatásáról az Európai Unióval, azóta azonban baljós hírek érkeztek a Brexit frontjáról.

Úgy tűnik ugyanis, hogy a vasárnap délután újrakezdődött egyeztetések egyáltalán nem hozták meg a kívánt eredményt, legalábbis az eddigi hírek alapján. A Reuters hírügynökség számolt be róla, hogy egyelőre semmilyen áttörés nem mutatkozik a témában a felek között. Michael Barnier uniós Brexit-főtárgyaló a forrás szerint pesszimista hangot ütött meg a megállapodás kapcsán. Ma este folytat telefonbeszélgetést az angol kormányfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke; kérdés, hogy mire tudnak jutni, ha a tárgyalócsapataik nem értek el eredményt a Brexit kapcsán. a The Sun már arról ír, hogy Boris Johnson egyszerűen fel fog állni az asztaltól, ha azt látja, hogy nem enged az unió a szerinte irreális követelésekből. A dolgot tovább nehezíti, hogy a csütörtökön kezdődő EU-csúcsra már szükséges lenne valamilyen megállapodás, amit az Európai Unió állam- és kormányfői megvitathatnának. Emellett a magyar-lengyel vétó ügyében is megegyezésre kellene jutni, nincsenek tehát könnyű napjai az uniós diplomatáknak.

A tőzsde eleinte eséssel reagált az érkező hírekre, a DAX index masszívan a 13200 pontos támasza alá esett, azóta azonban sikerült visszakorrigálnia az árfolyamnak. Most már újra a fontos szint felett jegyzik a német tőzsdeindexet,  illetve az amerikai határidős index is csak fél százalék körüli esést mutat már csak.

Dax-leszúrás, majd visszaemelkedés (www.investing.com)

A magyar tőzsdére nagy hatást nem gyakoroltak a negatív hírek, mindössze 0,3 % körüli mínuszban tartózkodik jelenleg a BUX index, elsősorban a Richter közel 1 %-os (előző pénteki nap alapján inkább korrekció jellegű) esésének köszönhetően. Nemsokára kiderülnek az ünnepekre, és talán a továbbiakra vonatkozó kormányzati tervek a korlátozások kapcsán, ez okozhat még mozgást akár a piacon.