2024 március 29

Reggeli Hírlevél – 2020.12.07

Belföld

Fontos szinthez emelkedett a BUX 

A BUX index 39 227,87 pontos záró értékével 1,35%-os emelkedést produkált a hét utolsó napján, a teljes BÉT forgalma meghaladta a 11 milliárd forintot. Ezzel a BUX továbbra sem tudott érdemi korrekciót felmutatni az előző hetek ralija után. Sőt, egészen jelentős technikai szintek között oldalazik az árfolyam, a nyári lokális csúcsok felett és a 2019-es lokális mélypontok alatt. Az ebből az oldalazásból való elmozdulás iránya meghatáro lehet a folytatás szempontjából.

12 000-nél ragadt az OTP 

Közel 5 milliárd forintos forgalommal  kereskedtek az OTP részvényeiben pénteken, ami 11 960 forinton, lényegében mozdulatlanul zárta a napot. Már közel két hete teljesen beszűkült az árfolyam 12 000 forint köré. Ritkán látni ilyet a papírban, az ebből való elmozdulás az OTP esetében is meghatározhatja, hogy kitart-e majd az emelkedés, vagy további korrekcióra kell számítani.

Korrekció után ismét emelkedett a Mol

Nem csitul a MOL saját részvény vásárlása, ismét 180 000 db részvényt vásároltak 2003 forintos átlagáron. Főleg esett az árfolyam a múlt hét során, de pénteken ismét 1,82%-ot emelkedett, majd 2016 forinton zárt, 1,57 milliárd forintos forgalommal. Az erősen emelkedő trend rövid távon megtörni látszik, a 2000 forintos szint esetleges letörése után az 1900 forint nyújthat támaszt.

Nagy forgalom mellett tört új csúcsra a Richter

Kitört az enyhén csökkenő trendvonal alól a Richter és ezzel új mindenkori csúcsokra tört, napon belül 7 540 forintos maximum árral és 4 milliárd forintot meghaladó forgalommal! 7 455 forinton, 3,61%-os emelkedéssel zárt a gyógyszergyártó. December 3-án folytatta saját részvény vásárlásait a dolgozói kompenzáció keretében, így 37 000 db saját részvényt vásárolt 7 216 forintos átlagáron.

Külföld

Pozitív volt a péntek, de negatív lehet a hétfő Amerikában

Pénteken mind a három index pozitívan tudott zárni. A Dow közel 1%-ot emelkedett és 30238 ponton zárt, az S&P 500 3699 pontig menetelt, azaz 0,84%-ot erősödött, a Nasdaq pedig 0,44%-kal magasabban 12528 ponton fejezte be a kereskedést. A Futures azonban már nem mutat ilyen pozitív képet. A Dow 0,27%, az S&P 500 0,29%, a Nasdaq pedig 0,09% mínuszban van. A kérdés az, hogy ez csak pillanatnyi megtorpanás vagy készülhetünk a rosszabb hetekre. 

20 millió ellenszert gyárthat a Moderna év végéig

A Moderna közölte, hogy a COVID-19 vakcina vizsgálatának minden résztvevője még három hónappal a második adag ellenszer beoltása után is termel ellenanyagot. A vállalat engedélyezési kérelmet nyújtott be az Egyesült Államok és az európai szabályozók felé. Arra számítanak, hogy az Egyesült Államokban év végéig 20 millió, 2021 első negyedévében pedig 100 és 125 millió adag között lesz elérhető világszerte.

 Továbbra sem áll le az USA-Kína harc

Az Egyesült Államok újabb egy tucat kínai tisztviselő ellen készül szankciókat bevetni, felpörgetve ezzel a Pekinggel szembeni feszültségeket. Tokióban, Hongkongban és Sanghajban is csökkentek a indexek.

4 és fél év után közel a Brexit tárgyalások vége?

Az Európai Unió és a britek vasárnap beléptek a tárgyalás valószínűsíthetően végső szakaszába, hogy megállapodást kössenek a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokkal kapcsolatban. Mindezt tették úgy, hogy lényegi kérdésekben továbbra is jelentős különbségek vannak. Ha január 1. előtt megállapodást akarnak kötni, akkor a tárgyalóknak kevesebb, mint 24 órájuk lehet az áttörés elérésére, mivel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit miniszterelnök hétfő este értékeli, van-e értelme folytatni a tárgyalást.