2024 május 08

CIG Pannónia – mi áll a siker mögött?

A Cig Pannónia egy olyan cég, ami meglehetősen nagy sztorit volt képes felmutatni az elmúlt években. A koronavírus által okozott gazdasági krízis persze egyértelműen látszik a cég árfolyamában is, a mélypontokról azonban a többi magyar papírhoz képest kimagaslóan sikerül a felpattanás. A biztosító piacfoglalása és profittermelése egyre több befektetőt győz meg, legalábbis a részvényárfolyam alapján ez látszik. Érdemes áttekintenünk, hogy mi állhat a relatív erősség háttérében, illetve ezzel kapcsolatban mi várható a továbbiakban.

Az erős múlttal rendelkező biztosító (élvonalbeli figurái közé tartozott Járai Zsigmond volt jegybankelnök is) piaci kapitalizációja 33 milliárd forint körül alakul jelenleg. A közel 100 millió darab részvénynek valamivel kevesebb, mint fele közkézhányad, ez biztosít némi likviditást a papír árfolyamának. A legnagyobb, közel 25 %-os tulajdonos az Opus Global Nyrt.

Forrás: www.bet.hu

A legutóbbi féléves jelentés legfőbb számait elemezve mindenképpen kijelenthető, hogy nagyon erős lábakon áll a cég profittermelő képessége. Bár az árbevétel jelentősen elmaradt az előző év hasonló időszakához képest, akkor végül 608,67 millió forintos veszteséggel zárt a Cig Pannónia, 2020 első felében azonban közel 1,2 milliárd forintos profitot termelt. A biztosítási díjbevétel emelkedett például jelentősen, 13 %-kal 9,3 milliárd fölé volt képes növekedni. Emellett jelentős hatás, hogy az életbiztosítási szegmens veszteséges működésből nyereségesbe volt képes váltani 2019-ről 2020-ra.

Jelentősen feljebb is tartózkodik az árfolyam, mint 1 évvel ezelőtt, ami nagyon-nagyon kevés magyar papírról mondható el. A márciusi mélypont 100 forint körül persze igen negatív volt, de azóta több, mint háromszorosára nőtt az árfolyam, az elmúlt hónapokban stabilan felfelé menetelve.

Nem volt mindig konfliktusoktól mentes azonban  a cég irányítása sem, idén nyáron az igazgatóság jelentős része felállt egy olaszországi botrány kapcsán elmérgesedett vita miatt, ezért jelenleg gyakorlatilag teljesen új vezetéssel működik már a 2007-ben alapított vállalat. A vezetőségcserét a legnagyobb tulajdonos, az Opus Global Nyrt. kezdeményezte, és vezényelte is le sikeresen augusztus folyamán.