Kedd este óta Putyin történelmi beszédére várt a világ, most végre megszólalt

Részleges mozgósítást rendelt el az orosz elnök szerda reggel. Putyin azt is hangsúlyozta, hogy csak azok kapnak behívót, akik már korábban szolgáltak a hadseregben, illetve kijelentette, hogy a mozgósítás már szerdán megkezdődik. Ukrajna támadásának bejelentése óta ez volt Putyin első országos beszéde, így sorsdöntő információkra várt a világ. Kijelentései közé tartozott a háború céljának meghatározása – Donbasz népeinek felszabadítása, illetve megerősítette, hogy támogatja az oroszok ellenőrizte ukrán területeken tartandó népszavazásokat a szuverenitás és integritás érdekében. A donyecki és a luhanszki kamuállam, illetve a zaporizzsjai és a herszoni megszállt területek is a héten már bejelentették Oroszországhoz való csatlakozásukat várhatóan kimondó népszavazások mihamarabbi megrendezését. A beszéde végén Putyin még odaszúrt a nyugati hatalmaknak. ,,Oroszország rendelkezik modern tömegpusztító fegyverekkel, nem blöffölök.”

Forrás: hvg.hu