Nagyot ment rövid idő alatt a forint, az MNB lehet a fő oka.

Az elmúlt néhány napban és órában komolyabb forinterősödésnek lehetünk tanúi. A magyar fizetőeszköz ezzel lehetséges, hogy erősödéssel zárja az augusztust, holott előző héten még nagyon úgy tűnt, hogy az év ezen hónapja is a gyengülésről szólt a forint számára. A mostani rally is több okra visszavezethető, de leginkább a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tegnapi lépése és kommunikációja segíthetett a hazai pénznem megítélésén.

Segítség a jegybanktól

Tegnap tartotta ugyanis hagyományos kamatdöntő ülését a Monetáris Tanács, amely végül 100 bázisponttal 11,75 %-ra emelte az alapkamatot. Ezzel összhangban várhatóan holnap reggel az egyhetes betéti tender kamatszintje is erre az értékre emelkedik, ezzel új magasságokba kerül az irányadó kamatráta Magyarországon. A döntés várható volt annak fényében, hogy júliusban is éppen ennyivel szigorított az MNB. A hatás azonban így is pozitív volt a piaci szereplők előtt, hiszen így még inkább nagy a különbség a régiós kamatszintek között, természetesen Magyarország vezeti a rangsort.  

Új intézkedések is jöttek a jegybanktól tegnap (www.shutterstock.com)

Ráadásul az MNB tegnap viszonylag váratlanul egyéb intézkedéseket is bejelentett. A bankok kötelező tartalékrátája 1 %-ról 5 %-ra emelkedik, emellett a jegybank hosszú lejáratú betéti eszközt és diszkontkötvényt is bevezet. Virág Barnabás MNB alelnök szerint 5000 milliárd forintot szívnak így ki a piacról, ami számottevő tétel lehet az infláció elleni küzdelemben. Ez pedig további jó jel a magyar fizetőeszköz számára, hiszen a vásárlóérték évtizedek óta nem látott mértékű romlása az, ami jelentős mértékben felelős a forint gyengeségéért.

Kulcsszintnél

A forint a mostani erősödésével a lélektanilag és technikailag is egyaránt fontos 400 forintos szint (ha nem is közvetlen, de) közelébe ért az euróval szemben. A további erősödéshez ezt a szintet kéne tartósan maga mögött hagyni az EUR/HUF kurzusnak, ehhez lendületet adhat egy jó hír az uniós pénzekkel kapcsolatos tárgyalásokról, vagy pedig a nemzetközi hangulat javulása is. Újabb gyengülés esetén a 410-es szint már ellenállás lehet az euróárfolyam tekintetében, afelett azonban újra a történelmi mélypontoktól lehetne tartani.