2024 április 19

Visszautasítva a könyvvizsgálói véleménynyilvánítás – Baj van a Nordtelekommal?

Javában zajlott a beszámolók időszaka a Budapesti Értéktőzsde Kibocsátóinál. A járványhelyzetre tekintettel a Kibocsátók a rendes éves közgyűlés előterjesztéseinek döntését az igazgatóságuk hatáskörébe helyezték, igazodva a megváltozott közgyűlési lebonyolítás járványügyi rendjéhez.

Miközben a döntés a tulajdonosok helyett az igazgatóság tagjaira “korlátozódott”, addig a beszámolási tartalomról döntő közgyűlés napirendje a beszámolók elkészítésével, könyvvizsgálatával, elfogadásával kötelező érvényű maradt. Összegezve: néhány időpontbeli módosulás és az igazgatóság döntéskörének kiterjesztése mellett, minden maradt a kötelező kellékként. Az időpont pedig leginkább az április végére tolódott a legtöbb Társaság életében.

Mindezek alapján érkeztünk el az április 30.-i időponthoz. Ekkor tette közzé a Nordtelekom Nyrt. is a beszámolóját (IFRS, egyedi, konszolidált), valamint annak könyvvizsgálói, auditált formáját. Csakhogy ez az auditált forma erősen torzra sikeredett.

Új könyvvizsgáló, véleménynyilvánítás nélkül

A valóságot nem ismerve (bármilyen állítás is napvilágot látott) az előző könyvvizsgáló távozott a Nordtelekomtól és helyébe másikat választottak 2021. februárjában. Mondhatnánk, hogy gyors munka szükségeltetik februártól április végéig az új könyvvizsgálónak, hogy átlássa, megismerje, értékelje, “validálja”, vagyis auditálja a Nordtelekom beszámolóját, de azért ne felejtsük el, hogy közel sem egy az elmúlt években száguldó tevékenységű, bővülő-átalakuló Nyrt.-ről beszélhetünk, hanem egy olyan Társaságról, akinek az árbevétel csökkenésénél talán csak a vesztesége a meghatározóbb.

A könyvvizsgáló a feladatának elvégzéséért ellenszolgáltatásra jogosult, ettől függetlenül azonban a saját bőrét viszi a vásárra, függetlensége, szakmaisága meghatározó és a tőkepiac fejlődésével ma már korántsem láthatja el bárki egy kibocsátó könyvvizsgálatát.

A könyvvizsgálat többek között a tőzsdei kereskedésbe vont ügyfelek-befektetők egyfajta védelmi mechanizmusa, ahol a kibocsátó részvényeivel, esetlegesen kötvényeivel folyó kereskedés mögöttes kibocsátó gazdasági teljesítménye külső szakértővel kerül véleményezésre és nem csak a Társaság irányításáért felelős igazgatóság írja le, véleményezi a kibocsátó gazdasági tevékenységét, annak könyveit, számszaki sorait és tartalmát.

Ezért annyira súlyos, amikor a beszámoló auditjáért felelős könyvvizsgáló így kezdi:

“Nem nyilvánítunk véleményt a Társaság mellékelt, 2020. december 31-i fordulónapra a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint készített konszolidált pénzügyi kimutatásaira vonatkozóan. A jelentésünk „Véleménynyilvánítás visszautasításának alapja” szakaszában leírt kérdések jelentősége miatt nem tudtunk elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerezni a mellékelt konszolidált pénzügyi kimutatásokra vonatkozó könyvvizsgálói véleményünk megalapozásához.”

Nem tisztázott kötelezettségek

Mindezek után érkezik a magyarázat, először általánosan, mindenféle konkrétum nélkül:

“A Nordtelekom Nyrt. egyedi pénzügyi kimutatása kapcsán véleménynyilvánítás visszautasítását tartalmazó könyvvizsgálói jelentést bocsátottunk ki 2021. április 30-án mivel az egyedi pénzügyi kimutatásokról készült jelentésünk „Véleménynyilvánítás visszautasításának alapja” részében bemutatott bizonytalanságok és hatókör korlátozások, valamint ezek esetleges kölcsönhatása és a pénzügyi kimutatásokra gyakorolt lehetséges kumulatív hatásukat lényegesnek és átfogónak ítéltük meg a pénzügyi kimutatások szempontjából és emiatt véleményünk szerint nem volt lehetséges véleményt alkotni a Társaság egyedi pénzügyi kimutatásairól. “

Majd érkezik a konkrétumok bemutatása (minden tisztelet a könyvvizsgálónak, aki nem fukarkodott azzal, hogy tovább lépjen az általánosításokból):

“A Pine Telecommunications Ltd. komponens pénzügyi kimutatását komponens auditor könyvvizsgálta. A könyvvizsgálathoz részletes instrukciókat adtunk és adatszolgáltatást kértünk a komponens könyvvizsgálótól. A kért dokumentumoknak csak egy részét kaptuk meg, mely megítélésünk szerint nem alkalmas arra, hogy a jelentős komponens esetében meg tudjunk győződni arról, hogy a konszolidációhoz szolgáltatott adatok nem tartalmaznak lényeges hibás állítást, és egyéb módon sem tudtunk meggyőződni a pénzügyi kimutatásokban szereplő lényeges egyenlegek létezéséről, pontosságáról: A komponens könyveiben kimutatott, 110 Millió Ft értékű, „directors” elnevezésű kötelezettség kapcsán alátámasztó dokumentációt nem kaptunk. A Nordtelekom Nyrt-vel szemben kimutatott 19 millió Ft kötelezettség értéke eltér az anyavállalat könyveiben kimutatott összegektől, melynek tisztázása nem történt meg. A 2020. évi átfogó jövedelemkimutatás szerinti 21 millió Ft-os veszteség tételeihez, illetve a korábbi évek kapcsán kimutatott veszteségekre vonatkozóan sem kaptunk semmilyen alátámasztást.  Előzőekből adódóan nem tudtuk meghatározni, hogy esetleg szükség lett volna-e bármilyen helyesbítésre a számviteli nyilvántartásokban rögzített vagy nem rögzített tételek, valamint ezekkel összefüggésben a konszolidált pénzügyi kimutatásokban megjelenített egyes elemek egyenlegei, illetve a kérdéses tételek megfelelő bemutatásainak vonatkozásában, mivel az esetleges pénzügyi hatások számszerűsítése nem kivitelezhető. A fenti hiányosságok és bizonytalanságok, az ezek miatt fel nem tárt esetleges hibás állítások pénzügyi kimutatásokra gyakorolt lehetséges hatásai lényegesek és egyben átfogóak lehetnek.”

A fenti rész arról szól, hogy a Nordtelekomot kísérő könyvvizsgálat a nemzetközi céggel kapcsolatban (Pine Telecommunications Ltd.), valamint az Nyrt.-re számvitelileg átterjedő hatása, gyakorlatilag nem értékelhető. Megjegyezzük, hogy a könyvvizsgáló nem érinti az előző évek könyvvizsgálói eljárásait, gyakorlatát, de kiérezhető az ezzel kapcsolatos bizonytalanság is (ez csupán a szerző véleménye). Ezt erősíti az alábbi megjegyzés is, amit már csak azért is oda kell tenni, mert a történet így kerek és súlyozza az előző évek könyvvizsgálói felelősségét, még ha nem is minősíti azt (ismét a szerző véleménye a leírtak értelmezéseként):

“A Nordtelekom Nyrt 2019. december 31-ével végződő évre vonatkozó konszolidált pénzügyi kimutatásait másik könyvvizsgáló ellenőrizte, aki ezekre a kimutatásokra vonatkozóan 2020. április 30-án minősítés nélküli véleményt tartalmazó könyvvizsgálói jelentést bocsátott ki. “

„…a Társaság vagyonának felelős kezelése megkérdőjelezhető”

Ezzel zárhatnánk is sorainkat a Nordtelekom könyvvizsgálói vélemény visszautasító sztorijában, azonban a konszolidált jelentésbe foglalt visszautasítás után további érdekességek találhatók az egyedi jelentésbe foglalt könyvvizsgálói visszautasításban:

“A Társaság Igazgatótanácsának (kiemelten ezen belül az Audit Bizottságnak) tagjai több másik társaságban is fő tulajdonosok, vezető tisztségviselők. Az IAS 24 standard alapján ezek a társaságok kapcsolt feleknek minősülnek a Társaság szempontjából, de a korábbi években ezek bemutatása nem ennek megfelelően történt. Ezen kapcsolt felekkel, és az Igazgatótanács egyes tagjaival több jelentős ügylet történt a tárgyévben és az előző években is (igénybevett szolgáltatások, nyújtott szolgáltatások, jelentős kihelyezett, kamatmentesen kölcsönadott pénzeszközök). Az ügyletek gazdasági racionalitásáról, valódiságáról és teljeskörűségéről nem tudtunk meggyőződni, emiatt a Társaság vagyonának felelős kezelése megkérdőjelezhető. “

Itt már azért tisztán kivehető az előző évek könyvvizsgálatának helytelensége (persze tegyük hozzá, hogy ez a jelenlegi könyvvizsgáló véleménye csupán, egyelőre!). Erősen összemosódni tűnik a vezetői szerep több vállalkozás tekintetében és a “kapcsolt félnek” minősítés is elmaradt, ami nagyon komoly problémát sejtet.

Nem a Társaság érdekében történtek az ügyletek?

A fentiek azonban még csak indítják a problémakört. Az alábbi súlyos állításokkal már a törvényszerűség kérdéséhez érkeztünk:

“A fenti tranzakciók és tulajdonosi, irányítói összefonódások miatt az Igazgatótanácsi, illetve Audit Bizottsági tagok Ptk. 3:287 § és „BÉT felelős vállalatirányítási ajánlások” szerint szabályozott függetlensége kapcsán a tárgyévben és az azt megelőző évek kapcsán is jelentős kétely merült fel, emiatt megkérdőjelezhető, hogy az irányítással megbízottak a feladataik ellátását úgymint, a belső ellenőrzési, kockázatkezelési folyamatok és a jogszabályoknak való megfelelés felügyelete és értékelése, ténylegesen és teljeskörűen meg tudták-e valósítani, valamint, hogy az általuk ellenjegyzett ügyletek a Társaság érdekében történtek-e. Sem a korábbi években, sem a tárgyévben a Társaság nem végezte el az ezen tranzakciókkal kapcsolatos közzétételeket.”

Megkérdőjelezhető, hogy az irányítással megbízottak a feladataik ellátását úgy végezték, hogy “az általuk ellenjegyzett ügyletek a Társaság érdekében történtek-e”.

Az alábbiak pedig már felvetik azt, hogy egyértelműen a részvényesi érdekek sérültek, amivel kapcsolatosan nem lehet szó nélkül hagyni a történteket:

“A kapcsolt ügyletek kapcsán a Társaságnak jelentős veszteségei keletkeztek, a befektetői érdekek sérülhettek. A Társaság a saját működését nem tudja finanszírozni, saját tőkéje a jegyzett tőke kétharmada alá csökkent, így a Társaság nem felel meg a Ptk. tőkevédelmi előírásainak (a Társaság a pénzügyi kimutatásokat elfogadó közgyűlési előterjesztésében tőkeleszállítást javasol a jegyzett tőkén felüli saját tőke elemek javára, hogy rendezze a helyzetet). “

Ha abból indulunk ki, hogy a fentiek – amik nem minden állítást tartalmaznak, amit a könyvvizsgáló leírt, csupán kiemeltük a szerintük leglényegesebbet – közel sem egyértelműsítik a helyzetet, így a befektetők nem tudnak tőkepiaci alapokon megfelelően mérlegelhető befektetési vagy a befektetésük elidegenítését jelentő döntéseket hozni, valószínűleg az MNB számára bőségesen megfelelő mennyiségű és tartalmú információ keletkezett a részvénnyel kapcsolatban, hogy akár azonnali kereskedés felfüggesztést rendeljen el.

Hangsúlyozni kell újfent azonban, hogy minden releváns információt a jelenlegi könyvvizsgáló közölt, ezért nyilván ez az ő felelősségteljes véleményeként értelmezhető. Azonban maga a tény, hogy ez megtörtént már elég súlyos ahhoz, hogy ismét rombolja a magyar tőzsde befektetői bizalmát.

Vállalkozás folytatása

Arról már csak másodlagosan formálunk véleményt, hogy a Nordtelekom gazdálkodásának negatív eredménye oda jutott, hogy már a könyvvizsgáló is e képpen vélekedik:

“A vezetéstől nem kaptuk meg a vállalkozás folytatásának értékelésére végzett kitekintését a következő 12 hónapos időszakra, a vezetés és irányítással megbízottak vállalkozás folytatásának elvével összefüggésben tett nyilatkozataik kapcsán nem tudtunk elegendő és megfelelő könyvvizsgálati bizonyítékot szerezni a vállalkozás folytatásának elvén alapuló számvitel vezetés általi, a pénzügyi kimutatások készítése során történő alkalmazására vonatkozóan (mint például jövőbeni tervek meglétére vonatkozó könyvvizsgálati bizonyíték). “

Bízzunk abban a Nordtelekom részvényeseinek érdekében, hogy a kialakult helyzet megnyugtatóan végződik, de ez már valószínűleg csak további külső segítséggel lehetséges…