2024 október 08

Vasárnapi Tükör december 3. – Minden jól alakult a tőzsdén

Emelkedő forgalom mellett erősödött a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 58 010,99 ponton zárt pénteken. 1919,62 ponttal, 3,42 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A részvénypiac heti forgalma 66,37 milliárd forint volt az előző heti 34,75 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-hez eljuttatott heti értékelésében a blue chip részvényekkel kapcsolatban kiemelte, hogy céláremelés érkezett az OTP-re és a Magyar Telekomra. Az OTP 12 havi célárfolyamát 13 ezer forintról 18 250 forintra emelte a Societe Generale, az ajánlásuk változatlanul vétel. A Magyar Telekom esetében csak kisebb változtatásra került sor, a Santander 711 forintról 723 forintra módosított, az ajánlás továbbra is felülteljesítő. Hozzátették, hogy a HSBC követni kezdte az OTP papírjait.

Az ajánlás vétel, a célárfolyam pedig 23 150 forint részvényenként. Ez a célárfolyam számottevően magasabb a Bloomberg elemzői konszenzusánál, ami 18 ezer forint körül van. Hétfőn a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt kis csökkenéssel zárt a BUX, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek. Kedden az OTP felminősítése húzta a hazai részvényindexet, a magyar tőzsde magas forgalom mellett felülteljesítette a nyugat-európai piacokat, és a jó hangulat átragadt a többi papírra is. Szerdán kisebb emelkedéssel zárt a BUX, a vezető részvények az OTP kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest; a nemzetközi tőzsdéken jelentős emelkedés volt, ezt a folyamatot azonban nem követte a magyar tőzsde.

Csütörtökön viszont kedvezően alakult a nap a Budapesti Értéktőzsdén, a forgalom átlag feletti volt és a magyar tőzsde felülteljesített nemzetközi társaihoz képest. A BUX emelkedését elsősorban az OTP és a Richter jó teljesítménye segítette. A hetet kis emelkedéssel zárta a magyar részvényindex pénteken, a vezető részvények változatos irány mutattak a kereskedés során, végül az OTP, a Richter és a Magyar Telekom pluszban fejezte be a napot, a Mol árfolyama változatlan maradt.

Részvény árfolyamok

A héten a vezető részvények közül a legnagyobb mértékben, 5,63 százalékkal az OTP árfolyama emelkedett. A papír 14 545 forinton zárt pénteken. 37,38 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A Richter 3,22 százalékkal erősödött a héten. A részvény 8820 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, heti forgalma meghaladta a 7,88 milliárd forintot.

A Mol árfolyama 1,83 százalékkal emelkedett a héten. Pénteken 2780 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 11,76 milliárd forint volt.

A Magyar Telekom 0,49 százalékkal gyengült a héten. Pénteken 604 forinton fejezte be a kereskedést, a részvény a héten 1,36 milliárd forintos forgalmat ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 5125,15 ponton zárt a héten. 67,46 ponttal, 1,33 százalékkal magasabb az előző hetinél.