A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
BörzeZárás decemer 1. – Szerény a növekedés a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvény indexe, a BUX 132,56 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 58 010,99 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest. Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: enyhe emelkedéssel zárt a hazai részvényindex, a vezető részvények változatos irány mutattak a kereskedés során, végül az OTP, a Richter és a Magyar Telekom pluszban fejezte be a napot, a Mol árfolyama változatlan maradt. A nemzetközi piacokat várakozás jellemezte a hét utolsó kereskedési napján, a főbb amerikai piacokon oldalazás, iránykeresés látható, mert Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnökének beszédét várják a tőzsdék – – ismertette a távirati iroda.
Részvény árfolyamok
A Mol árfolyama nem változott, 2780 forint maradt, 401,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 30 forinttal, 0,21 százalékkal 14 545 forintra nőtt, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 14,0 forinttal, 2,37 százalékkal 604 forintra emelkedett, forgalma 289,1 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,23 százalékkal 8820 forintra erősödött, a részvények forgalma 729,1 millió forintot ért el.
A BUMIX 5125,15 ponton zárt pénteken, ez 4,79 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva..