Sötét mód ikon
2026 június 29
Tőzsdenyitás Augusztus 5. – A BUX szárnyalásra készen, a részvények mind zöldben

Tőzsdenyitás Augusztus 5. – A BUX szárnyalásra készen, a részvények mind zöldben

Lendületesen kezdődött a kereskedés kedden reggel a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX  több mint 300 pontot emelkedett és 101 313,48 pontnál állt az első óra végén. A vezető részvények mind pluszban indultak. Az OTP, Mol és Richter és a Telekom komolyan emelkedtek az első órában. A forgalom beindult és 2,5 milliárdnál jár A BUX ma milyen magasságokig szárnyal?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,49 pontos emelkedéssel, 100 945,75 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékéhez képest minimálisan erősödött. Az első órában az index több mint 300 ponttal emelkedett és 101 313,48,72 pontnál állt az óra végén. Az OTP továbbra is emelkedő pályán van és 0,41 százalékkal áll magasabban az indulást követő első órában. A Mol is emelkedett és 0,13 százalékos pluszban van. A Telekom részvényei 0,23 százalékkal emelkedtek. A Richter 0,48 százalékos erősödéssel kezdte a napot. A forgalom az első óra végén 2, milliárdnál jár. A keddi lendületes kereskedés folytatódik.

A részvények árfolyama kedden reggeli kezdésnél

OTP: 28 820 Ft  +0,49 százalékkal emelkedett a részvény árfolyama.

Mol: 3 004 Ft,  +0,13 százalékkal nőtt az olajvállalat papírja a kezdést követő órában.

Magyar Telekom: 1 756 Ft,  +0,23 százalékkal erősödött az árfolyam az első órában.

Richter:  Az árfolyam 10 420 Ft, +0,48 százalékkal emelkedett az árfolyam.

A BUX forgalma az első óra végét követően 2,5 milliárd felett jár.

A részvények előző napi teljesítménye és várható előrejelzése

OTP: A részvények ára 350 forinttal, 1,24 százalékkal 28 680 forintra erősödött, forgalmuk 12,1 milliárd forintot tett ki. Az OTP árfolyamában 28 740 forintnál húzódik egy nagyon fontos ellenállás, áttörése esetén 30 ezer forintnál lehet a következő lélektani szint, majd 30 191 forintnál egy technikai ellenállás.

Mol: Az előző nap a részvények 22 forinttal, 0,73 százalékkal 3 000 forintra csökkentek, 926,0 millió forintos forgalomban. Továbbra is a 3 043 forintos ellenállásal küzd és hétfőn a 30 és az 50 napos mozgóátlagok alatt zárt, amelyek 3 006 és 3 015 forintnál húzódnak, a következő támasz pedig 2 966 forintnál látható.

Richter: Hétfőn a papírok árfolyama 30 forinttal, 0,29 százalékkal 10 370 forintra esett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A részvény ezúttal sem tudta áttörni a 200 napos mozgóátlagot, amely 10 529 forintnál képez fontos ellenállást, támasz 10 285 forintnál húzódik.

Magyar Telekom:  Hétfőn az árfolyam 14 forinttal, 0,81 százalékkal 1 752 forintra nőtt, forgalma 284,9 millió forint volt. Az árfolyam 1750 forint közelében húzódik, áttörésénél 1 770-1 771 forint között lehet a következő ellenállási zóna, míg 1 690-1 700 forint között támasz látható.

A BUX és a kereskedés alakulása a mai napon az elemző szerint

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), amelyet az OTP vártnál jobb eredményei, illetve a nemzetközi befektetői hangulat is támogathat az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 426,79 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 100 945,26 ponton zárt hétfőn.

Saját részvényvásárlások és gyorsjelentések a héten

OTP-től kedvező eredmények érkeztek. Varga Zoltán közölte, a második negyedévben a konszolidált, korrigált adózás utáni eredmény 330 milliárd forint volt, ami jóval erősebb, mint az elemzői várakozások átlaga. Az idei évre vonatkozóan továbbra is optimista a menedzsment, 9 százalékos hitelállomány bővüléssel, és a tavalyihoz hasonló 4,28 százalékos nettó kamatmarzzsal számolnak. Az elemző arra is kitért, hogy az OTP folytatta a saját részvény vásárlást. A hétfői kereskedésben 52 ezer darab részvényt vásárolt a társaság, az átlagár ezúttal 28 662 forinton alakult.

A Richter pedig szerda hajnalban teszi majd közzé gyorsjelentését.

A Magyar Telekom is szerdán piaczárás után teszi közzé a  a második negyedéves eredményeit. Az elemző szerint az árfolyam visszatért egy fontos hosszú távú emelkedő trendvonalhoz amely 1750 forint közelében húzódik.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.