Visszafogott lendülettel indult a hétfői kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index a nyitást követően cikk-cakkban emelkedett és az első óra végére 134 142,81 ponton állt. Az OTP, Richter és Telekom pozitívan kezdett, míg a Mol enyhe csökkenéssel indította a napot. A Wizz Air részvénye továbbra is gyengülést mutat. A járattörlések miatt több légitársaságnál hasonló a helyzet. Az OPUS és a 4iG csökkenéssel indult. A részvénypiac forgalma az első óra végén 2,2 milliárdnál járt.

Többségében pozitívan indult a kereskedés a pesti börzén. Forrás: BÉT
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,66 pontos csökkenéssel, 133 870,59 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest alig változott. Az index az első óra végére emelkedett és az index már 134 142,81 pontra lépett és onnan mozgolódik.
Az OTP pozitív lendülettel kezdte a hétfői kereskedést. A Mol árfolyama viszont a pénteki záróérték alá gyengült ma reggel. A Richter és a Telekom pluszban kezdett. A Wizzair részvénye a többi légitársasághoz hasonlóan a londoni tőzsdén továbbra is esésben áll. A legfrissebb hírek szerint a legtöbb légitársaság a Lufthansa, Quantas, Air France is törölte a közel-keleti járatait, ami miatt újabb tőzsdei gyengülést mutatnak a részvények. A fapados légitársaság május 4-ig elhalasztja az izraeli járatok visszatérését, és szeptember közepéig felfüggeszti a kontinentális európai célállomásokról Dubaiba, Abu-Dzabiba és Ammánba tartó járatait. A Medinába tartó összes járatot határozatlan időre felfüggesztették. A 4IG részvényei 3,44 százalékkal, az OPUS 5,8 százalékkal csökkent. A részvénypiac forgalma 2,2 milliárdnál járt az első óra végén. A pénteki negatív zárás hangulata eltűnt a piacról és lendületesen kezdődött a kereskedés a pesti börzén.
A részvények hétfő reggeli indulása
Mol: Az olajvállalat árfolyama -0,98 százalékkal csökkent és 4 060 forintra lépett a reggeli időszakban.
OTP: A részvény ára +1,2 százalékkal emelkedett és 42 110 forintra került.
Magyar Telekom: Az árfolyam +0,32 százalékkal erősödött és 2 500 forinton áll.
Richter: A részvény ára +0,31 százalékkal nőtt és 13 040 forinton áll.
4iG: A részvény árfolyama -3,7 százalékkal gyengült és 2 186 forinton áll.
A részvénypiac forgalma 2,2 milliárdnál járt az első óra végén.
A részvények múlt pénteki zárása
OTP: A részvények ára pénteken 210 forinttal, 0,51 százalékkal 41 610 forintra erősödött, forgalmuk 19,0 milliárd forintot tett ki. Az árfolyam meghatározó támaszról fordult, amely 41 030 forintnál húzódik, felül 42 480 forintnál látszik az első komolyabb ellenállási szint.
Mol: A Mol pénteken 130 forinttal, 3,07 százalékkal 4 100 forintra csökkent 3,3 milliárd forintos forgalomban. Az árfolyam fontos támaszhoz ért, amely 4 100 forintnál látható, alatta 4025 forintnál adódik a következő szint, míg felül 4 227 forintnál van ellenállás.
Richter: A papírok árfolyama pénteken 140 forinttal, 1,07 százalékkal 13 000 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A 13 010 forintos támasznál kapaszkodott meg, alatta 12 640 forintnál látható a következő fontosabb támasz, felül 13 240 forintnál ellenállás húzódik.
Magyar Telekom: A Magyar Telekom árfolyama pénteken 16 forinttal, 0,64 százalékkal 2 492 forintra esett, forgalma 1,7 milliárd forint volt. Az árfolyam a 2 500 forintos szinttel viaskodik, támasz 2 447 forintnál, ellenállás 2 557 forintnál látható a grafikonján.
A BUX indulása az elemző szerint
Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn. A BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az előrejelzésében kiemelte, hogy hétfőn a kereskedés enyhe emelkedéssel indulhat, mivel a nemzetközi befektetői hangulat kismértékben optimista.
A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Címlapkép forrása: BÉT