2024 május 21

BörzeZárás 2023. április 13 – Amerika lehúzott

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 688,19 pontos, 1,59 százalékos csökkenéssel 42 687,24 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a visszaesést az amerikai szankciókkal magyarázta, amelyek a budapesti székhelyű Nemzetközi Beruházási Bank magyar tisztségviselőjét is érintették. A befektetők nyugtalanul fogadták a hírt, a BÉT-en ezért kedvezőtlenül alakult a hangulat csütörtökön is, miközben a főbb európai tőzsdeindexek stagnáltak vagy enyhén emelkedtek – tette hozzá Sághy Balázs.

A Mol 46 forinttal, 1,73 százalékkal 2612 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 168 forinttal, 1,70 százalékkal 9700 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,25 százalékkal 405 forintra erősödött, forgalma 117,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 2,09 százalékkal 7735 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3451,95 ponton zárt csütörtökön, ez 21,47 pontos, 0,62 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.