2024 július 25

BörzeZárás 2022. december 12. – gyengén alakult a nap

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 231,47 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 43 950,53 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 4,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek a pénteki záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn nagyon alacsony forgalom mellett kereskedtek, a magyar tőzse alulteljesített európai társaihoz képest. Kiemelte, egyedi hírek az OTP és a Richter részvényeivel kapcsolatban érkeztek. Hivatalosan is bejelentették, hogy az OTP Üzbegisztánban lezárja a helyi bankvásárlást, az üzbég leányvállalattól jövőre az OTP bevételének 6 százaléka jöhet. A Bloomberg várakozásai szerint a Richter Vraylar gyógyszerének felhasználási körét további betegségekre is kiterjeszthetik. Hozzátette, a befektetők kivárnak, a héten kamatdöntés lesz az Európai Központi Banknál (EKB), illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednél, valamint az európai uniós forrásokkal kapcsolatos hírek is mozgathatják a BÉT-et és a forint piacát. A Mol 20 forinttal, 0,77 százalékkal 2580 forintra csökkent, 711,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,20 százalékkal 9980 forintra esett, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,46 százalékkal 326 forintra erősödött, forgalma 191,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,02 százalékkal 8710 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3612,90 ponton zárt hétfőn, ez 10,95 pontos, 0,30 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.